Közélet

Forr a levegő az MSZP-n belül: Tóth József is nekiment Botkának

Forr a levegő az MSZP-n belül: Tóth József is nekiment Botkának

2017. augusztus 17., csütörtök
Forr a levegő az MSZP-n belül: Tóth József is nekiment Botkának
Botka László; Molnár Gyula

Úgy volt, hogy közös kiállással demonstrálják a párton belüli harcok végét, ehhez képest Tóth József a színfalak mögött azt mondta, nem áll össze Botka Lászlóval - írja a zoom.hu.

Kisebb botrányba fulladt az MSZP Országos Választási Bizottságának (OVB) mai ülése Budapesten –

tudta meg a zoom.hu

, több forrás is megerősítette, hogy

Tóth József

keményen nekiment

Botka Lászlónak

. A XIII. kerületi polgármester újra kiállt a demokratikus pártok összefogása mellett, és azt kérte az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől, hogy változtassa meg az ezzel kapcsolatos politikáját. Ismert, Botka László korábban többször is leszögezte, hogy kizártnak tartja az együttműködést

Gyurcsány Ferenccel

. A mai események annak fényében különösen érdekesek, hogy információk szerint a szocialisták eredetileg arra készültek, hogy demonstratív módon kiállnak a párton belüli egység mellett, és közös sajtótájékoztatón jelentik be, hogy a jövő évi választások előtt

Kunhalmi Ágnes

és

Tóth József

közösen dolgozik majd az MSZP budapesti sikeréért. Az MSZP koradélután kiadott közleménye is ezt a látszatot erősíti. Ebben azt írták: “a bizottság felkéri Tóth József XIII. kerületi polgármestert, a budapesti jelöltállítás koordinátorát, hogy az MSZP budapesti elnökével, Kunhalmi Ágnessel együttműködve, terjessze az OVB elé javaslatát a 18 budapesti egyéni választási körzet legesélyesebb, a demokratikus oldal szavazatmaximálására képes országgyűlési képviselő-jelöltjének személyéről, valamint kezdjék el a választási Budapest-program kidolgozását.” Ehhez képest Tóth a zárt ülésen közölte, nem áll ki a sajtó elé Botkával és Kunhalmival. Információnk szerint a XIII. kerületi polgármester azt is zokon vette, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje belerángatta a

Molnár Zsolttal

vívott háborújába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.