Közélet

Fidesz: az ellenzék nem segíteni, csak kihasználni akarja a devizahiteleseket

Fidesz: az ellenzék nem segíteni, csak kihasználni akarja a devizahiteleseket

2017. augusztus 16., szerda
Fidesz: az ellenzék nem segíteni, csak kihasználni akarja a devizahiteleseket

A Fidesz-frakció szerint az ellenzék eddig nem segített a devizahiteleseknek, most pedig "kihasználná" őket.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében egyrészt arra reagált, hogy

Z. Kárpát Dániel

, a Jobbik alelnöke a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján közölte, arra kérik a pártokat, hogy csatlakozzanak a devizahiteleseket érintő csomagjukhoz. Azt mondta: a témában egy megoldást ismernek, a hitelek forintosítását felvételkori árfolyamon.

Schmuck Erzsébet

, az LMP frakcióvezető-helyettese a témában tartott, ugyancsak szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, pártja felszólítja a kormányt, azonnal gondoskodjon arról, hogy egyetlen devizahiteles család se kerüljön utcára. Az LMP elvárja a Fidesz-frakciótól azt is, hogy vegyen részt a várhatóan hétfőn tartandó rendkívüli parlamenti ülésen, és támogassa a devizahitelesek helyzetének javítását célzó javaslatát. A Fidesz-frakció közleményében azt írta: a Jobbikot korábban nem érdekelte a devizahitelesek megmentése, több politikusuk, köztük

Vona Gábor

pártelnök nem szavazta meg sem a bankok elszámoltatását, sem a forintosítást. Úgy fogalmaztak: a parlamenti ülést valójában

Soros György

üzletember és egyeteme "védelmére hívják össze". Eközben "álszent módon" - folytatták - azokra a devizahitelesekre hivatkoznak, akiket segítség nélkül hagytak. A Jobbik és a szocialisták "az út szélén hagyták volna" a több százezer devizahiteles családot - olvasható a közleményben. Kiemelték: a Fidesz-KDNP 2010 óta több, devizahiteleseket segítő intézkedéseket hozott. Ennek köszönhetően 25-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek és "ezermilliárd forinttal csökkentek a családok terhei" - tették hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.