Közélet

Feltételezett terroristát fogtak el Bosznia-Hercegovinában

Feltételezett terroristát fogtak el Bosznia-Hercegovinában

2017. augusztus 30., szerda
Feltételezett terroristát fogtak el Bosznia-Hercegovinában

Az Iszlám Állam terrorszervezettel összefüggésbe hozható feltételezett terroristát fogtak el a boszniai hatóságok szerdán - közölte a rendőrség.

A Nezavisne Novine című boszniai napilap internetes oldalának beszámolója szerint a rendőrség átkutatta a gyanúsított otthonát, majd őrizetbe vette a férfit. A szerdai rendőrségi akcióban a boszniai ügyészség közleménye szerint több terroristagyanús, illetve olyan ember házát is átkutatták, aki összefüggésbe hozható szélsőséges szervezetekkel vagy a szíriai és az iraki harcokban részt vevőkkel. Egy korábban közölt tanulmány szerint 2013 és 2015 között Bosznia-Hercegovinából körülbelül 188 férfi vett részt harcosként az iraki és a szíriai összecsapásokban, számuk azonban 2015 végére jelentősen csökkent, már csak 91-en voltak, miután 50-en meghaltak, 47-en pedig visszatértek hazájukba. 2016 áprilisában már az ott harcoló boszniaiak kevesebb mint fele volt felnőtt férfi, 52 nő és 80 gyerek is részt vett a harcokban. A gyerekek a családjaikkal utaztak a térségbe, és többüket is beállították az IÁ harcosainak soraiba. 2016-ra szinte nullára csökkent a szíriai harcokhoz csatlakozók, illetve onnan visszatérők száma. Ennek egyik oka az, hogy Bosznia-Hercegovina törvényben tiltja a külföldi harcokban való részvételt, illetve a toborzást és a kiképzést, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről. Eddig körülbelül húsz iszlamistát ítéltek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.