Közélet

Botka: helyreállítjuk az európai szintű önkormányzati rendszert (FRISSÍTVE)

Botka: helyreállítjuk az európai szintű önkormányzati rendszert (FRISSÍTVE)

2017. augusztus 16., szerda
Botka: helyreállítjuk az európai szintű önkormányzati rendszert (FRISSÍTVE)
botka_laszlo_gs

Az "európai szintű önkormányzati rendszer helyreállítását" ígérte az MSZP jövő évi parlamenti választási győzelme esetén a párt miniszterelnök-jelöltje szerdán Siófokon.

Botka László

a város Fő terén

Lengyel Róbert

(független) polgármesterrel tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez a lépés, és "a Fidesz által elvett jogok" visszaadása a helyi közösségeknek nagyon fontos eleme a párt programjának. "A saját hatalmán kívül semmiféle autonómiát nem tűrő Fidesz" az elmúlt hét évben megtépázta a rendszerváltás után konszenzussal kialakított önkormányzati rendszert, önkormányzati jogokat, és "ma azt tapasztalhatjuk": romlottak a korábban a helyi közösségek által ellátott, de mostanra államosított közszolgáltatások - vélekedett az ellenzéki politikus. Botka László Siófokról szólva a legnagyobb helyi, egyben országos problémának nevezte a szakemberek elvándorlását. "Az elmúlt években több mint félmillió magyar ember hagyta el Magyarországot, mert azt nem találta élhetőnek" - hangoztatta. Hozzáfűzte, a szakemberhiány a nyári szezonban a Balaton-parti város működőképességét veszélyezteti, az egyik legnagyobb gond az orvoshiány. Megjegyezte, tavaly több orvos távozott Magyarországról, mint amennyi orvostanhallgató kézhez vehette a diplomáját. Céljuk, hogy kormányváltással ezen is változtassanak. Kitért arra, hogy országjárása keretében szerdán Kishantosra is ellátogatott. Azt mondta, amit az ottani mintagazdasággal tettek, az a "fideszes agresszió és harácsolás", valamint a civil kurázsi szimbólumává vált azáltal, hogy több tucat kiváló szakember szembeszállt a hatalommal, mozgalmukhoz kétszáz civil szervezet csatlakozott. Ők a biogazdaságban hisznek, s megértették, kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy egy fenntartható mezőgazdasági modellt tudjanak kiépíteni - fűzte hozzá. Lengyel Róbert annak a vágyának adott hangot, hogy jövő tavasztól más kormány irányítsa Magyarországot. Azt mondta, személyes véleménye, hogy az ország jövőre válaszút előtt áll: "beleragad abba a korrupcióval átitatott posványba, amiben most van, vagy megpróbál belőle kilábalni". "Én mindenkivel hajlandó vagyok együttműködni, aki ezen munkálkodik, az én értékítéletemnek megfelelően" a becsület és a tisztesség útján jár - fogalmazott. A polgármester, aki korábban belépett a Jobbik korrupcióellenes munkacsoportjába, közölte: bár a maga eszközeivel harcol az önkormányzatiság megmaradásáért, az önkormányzati hatáskörök bővüléséért, "az ország demokratikus keretek között maradásáért", nem kíván országgyűlési képviselő lenni a jövőben sem. Botka László az MTI kérdésére, miszerint a jobbikos hátterű Lengyel Róberttel való találkozása jelenti-e azt, hogy az MSZP választási együttműködésre készül a Jobbikkal, azt mondta: Siófok független polgármesteréhez érkezett, vele beszélt arról, hogy a kormányváltás után miniszterelnökként helyre akarja állítani Magyarországon az önkormányzati rendszert. "Más pártpolitikai kérdést nem tárgyaltunk, mert független polgármesterrel nem lehet pártpolitikai kérdéseket megtárgyalni" - tette hozzá. A szocialisták kormányfőjelöltje arra a kérdésre pedig, hogy tervez-e találkozót a jövőben jobbikos polgármesterekkel, azt a választ adta, hogy "nem nagyon ismer" jobbikos polgármestereket, Siófokra sem jobbikos, hanem független polgármesterhez látogatott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.