Írjon nekünk

Kultúra

Virág Zsolt: jól halad a nemzeti kastély- és várprogram

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Időarányosan és jól halad előre az országszerte összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram – mondta Virág Zsolt az MTI-nek, kiemelve, hogy az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 39 épület közül az első ütemben szereplő 22 épület GINOP pályázati támogatási szerződését maradéktalanul megkötötték, a második ütem 17 épületének fejlesztési stratégiája már szintén elkészült, és a pályázatok elkészítése és beadása zajlik.

Elmondta, hogy a 39 épület mintegy felénél már lezárultak, felénél pedig zajlanak a megalapozó restaurátori, régészeti és falszövetkutatások, a levéltári kutatások is megtörténtek, az építéstörténet pedig szintén elkészült szinte minden épület esetében.

Az első ütem esetében a legtöbb épület már engedélyezési tervekkel és jogerős építési engedéllyel rendelkezik – tette hozzá.

Virág Zsolt kiemelte: az első hét épület – a tatai Esterházy-kastély, a majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség, a sümegi püspöki palota, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély – esetében a generálkivitelezési közbeszerzési tender folyamatban van, az építkezések hamarosan megkezdődnek.

Mint elmondta, a kastélyokba tervezett kiállítások tervezési munkálatai az említett folyamatokkal párhuzamosan zajlanak.

Az épületek egyedi fejlesztési kreatív koncepciója mellett az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már, elkészült a nemzeti kastély- és várlánc arculata, valamint az ezeket egységbe foglaló Kastély- és Várkártya prototípusa – hangsúlyozta a miniszteri biztos, hozzátéve: a program egyedi védjegyeinek, a kastélyparkok használatát fókuszba állító Kertbirodalomnak, az épületek múltját a történetmesélés eszközeivel bemutató Legendáriumnak, valamint a legfiatalabb látogatói korosztály érdeklődését megragadó Minivilágnak a koncepciója szintén elkészült.

“Fontos cél, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram a műemlék-helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag legyen” – mondta, hozzátéve, hogy a nemzeti kastély- és várlánc épületei esetében egy új gazdasági modell alapján a legalább nullszaldós fenntartás biztosítására törekszenek, kormányzati szempontból fontos cél, hogy a lánc sokrétű bevételi lehetőségei révén önfenntartóvá váljon.

A program keretében húsz kastély és tizenkilenc vár újul meg a következő években. A keretösszeg jelenleg 55 milliárd forint, amely azonban egyedi előterjesztések alapján nőhet.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására, a szervezet kezdeményezte, hogy a páratlan lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Jakupcsek Gabriella: Ha férfi lennék, örülnék, ha a feleségem szeretne dolgozni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

És te hogy vagy? Bővebben – kérdezi Jakupcsek Gabriella a most karácsonyra megjelenő második könyvében.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Thealther Európa legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Európában idén 715 fesztivál kapta meg a minősítő oklevelet.

Tovább olvasom

Aktuál