Közélet

Világok egy maroknyi homokból + FOTÓK

Világok egy maroknyi homokból + FOTÓK

2017. július 15., szombat
Világok egy maroknyi homokból + FOTÓK
karkus_tamas04_gs

A TV-ben látta, majd egyszer úgy pattant ki az ágyból, hogy ezzel szeretne foglalkozni – így lett homokrajzos Karkus Tamás. A szegedi fiatal népszerűsítené a nem túl elterjedt művészeti ágat, sőt, homokfilmes estet is rendezne.

„Alulról megvilágítanak egy matt tejüveget, erre homokot szórnak, amiből ujjakkal formákat satíroznak ” – magyarázta portálunknak

Karkus Tamás

, amikor arra kértük, mutassa be a rendkívül látványos homokrajz lényegét. A december óta Szegeden élő, sarkadi születésű férfi öt esztendeje kezdte elsajátítani az alapokat. Elsőként a TV-ben találkozott a művészeti formával, majd az egyik reggeli ébredés után eldöntötte, hogy kipróbálja, sőt, űzni fogja. Érdekesség, hogy itt az alkotók nem konkrét képeket készítenek, hanem egy ábrát alakítanak át egy másikká, amik ugyan hasonlítanak, ám hangulatvilágban mégis különböznek. Tamás céges rendezvényeken és otthon, saját szórakoztatására is megcsillogtatja tudását. Utóbbinál részletesebben, főleg portrékkal és tájképekkel dolgozik. Olyanokat rajzol, amiket ha lefényképeznek, akár a falakat is díszíthetik. A fiatal tehetség – mivel a homokrajz még nem terjedt el Magyarországon – az internet segítségével önmagát képezte. Hazánkban mindössze az egyik legismertebb animációsfilm-készítőt,

Cakó Ferencet

ismeri a műfajban. „A speciális technikai eszközök miatt lehetséges, hogy nem ismert ez a tevékenység” – véli Tamás, aki a homokfajták közül leginkább a görög tengerivel elégedett. Egyszer már sivatagit is rendelt, de tapasztalata szerint annak nem sok köze volt az elnevezéséhez. Vallja: akkor lehet leginkább csodát művelni, azaz a legintenzívebb térhatást és árnyékolást elérni a homokkal, ha az minél finomabb, szemcsésebb. Célja a művészet népszerűsítése. Egy-egy homokrajz produkció általában tíz perces szokott lenni, és már gondolkozott azon, hogy egy egész történetet lerajzolva másfél-két órás filmvetítést adna az érdeklődőknek. Tamás főállásban sem távolodik el a művészetektől: tangóharmonikázással keresi a kenyerét. Csapatépítő tréningekre, játékos vetélkedőkre és esküvőkre egyaránt hívják. Nemzetközi versenyen is indult, ahol a különdíjat ítélte neki oda a zsűri. Mint megtudtuk, sajnálja, hogy manapság a hangszert a mulatós zenével azonosítják, hiszen például Punnany Mastiff és Beatles dallamokat egyaránt elő lehet csalogatni vele. S hogy mi a hasonlóság a homokrajz és a harmonika között? Minden az ujjakon múlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.