Közélet

Több mint hat tonna halat foglalt le a Nébih

Több mint hat tonna halat foglalt le a Nébih

2017. július 26., szerda
Több mint hat tonna halat foglalt le a Nébih

A Tisza menti éttermek és halsütödék kiemelt ellenőrzése során, mindössze egy hétvége alatt több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azok nem azonosítható eredete miatt - közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.

A tájékoztatás szerint a szakemberek a 6 megyére kiterjedő ellenőrzés keretében 49 vendéglátó egységet vizsgáltak, közülük 9-ben találtak igazolatlan eredetű halat, illetve halterméket. Az esetek nagy részében a fagyasztva tárolt halhúst nem címkézték, így a bemutatott számlák alapján nem lehetett azonosítani az ellenőrzött tételek származását. Az ügyben kiszabható bírság 100-500 ezer forint közötti. A hatóság összesen 527 kilogramm haltermék kereskedelmi forgalomba történő hozatalát függesztette fel, valamint további 84 kilogramm haltermék megsemmisítéséről döntött. A forgalomból kivont haltermékek között a legnagyobb mennyiségben ponty (211 kilogramm) szerepelt, továbbá - az egyéb kisebb tételek mellett - előfordult közel 100 kilogramm keszegféle, mintegy 50-50 kilogramm szürkeharcsa filé és süllő. A helyszínen megsemmisített haltermékek túlnyomórésze keszegféle (57 kilogramm), ezenkívül törpeharcsa (9 kilogramm), ezüstkárász (7 kilogramm) és fogas filé (7 kilogramm) volt. A Nébih Állami Halőri Szolgálata a horgászok mellett folyamatosan vizsgálja a halárusító helyeket és a halételeket kínáló vendéglátó egységeket is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.