Kultúra

Szabadkai fotográfus műveiből nyílik kiállítás Szentesen

Szabadkai fotográfus műveiből nyílik kiállítás Szentesen

2017. július 31., hétfő
Szabadkai fotográfus műveiből nyílik kiállítás Szentesen
palics_foto _novak_mihaly

Novák Mihály, szabadkai fotográfus műveiből nyílik kiállítás a szentesi Galéria Kávéházban Bácskából jöttem címmel augusztus 7-én.

Novák Mihály

, operatőr, fotográfus, lomográfus, 1958-ban született Bácskossuthfalván az egykori Jugoszláviában. Később az Újvidéki Televízióhoz (mai RTV) került segédoperatőrnek, majd operatőri munkát végzett a Duna Televíziónál és az M1-nél is. Ezt követően a Subotičke Novine, majd a Subotičke hetilap fotóriportere volt 2009-ig. Azóta szabadúszó fotósként és a történeti fotóeljárások néhány technikájának alkalmazójaként dolgozik (van dyke, cianotípia, argentotípia, temperaprint). Egyik alapítója az 1978-ban létrejött bácskossutfalvi 9+1 képzőművészeti csoportnak (9 festő +1 fotós), amely mai napig működik. 2008-ban ismerkedett meg a lomográfiával, ahol egyebek között a filmet különféle fizikai és kémiai hatásoknak kitéve, különleges hatású fotókat készítenek. A lomográfiában a fotográfia szabályait elhagyva, filmre fényképezett, digitálisan nem manipulált képeket kapunk. A kiállítást Nagy István fotóművész nyitja meg augusztus 7-én 18 órakor, megtekinthető október 2-ig a kávéház nyitvatartási idejében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.