Egyetem

Solti Péter: az iskolák keveset érzékeltek az oktatás jelentős változásaiból

Solti Péter: az iskolák keveset érzékeltek az oktatás jelentős változásaiból

2017. július 12., szerda
Solti Péter: az iskolák keveset érzékeltek az oktatás jelentős változásaiból

A Klebelsberg Központ elnöke szerint tanév közben az iskolák és a gyerekek csak keveset érzékelték az oktatásban végbement komoly változásokból, amit jelentős eredménynek tart.

Solti Péter

az M1 aktuális csatornán kifejtette: a központ átalakulása után az elmúlt fél év legfontosabb feladata az volt, hogy kialakuljon a stabil, kiegyensúlyozott és kiszámítható működés. A tanév lezárásával kijelenthető, hogy a rengeteg változásból, ami történt közben, az iskolák, a gyermekek viszonylag kevés hatást érzékeltek - vélekedett. Úgy látja, ez azért is fontos, mert ebben a tanévben - amellett, hogy a decentralizált működési modell kialakult - megtörtént az önkormányzati működtetésű iskolák átvétele, ami szintén jelentős változás. Az, hogy ezt a sok változást ilyen gördülékenyen lehetett végrehajtani, komoly összefogás eredménye volt - közölte. Solti Péter kiemelte: az új működési modell célja, hogy az iskolák vezetőinek teljes jogkörük legyen az intézmény, a munkatársaik irányításában és olyan költségvetési kerettel rendelkezzenek, amelynek tervezésébe és végrehajtásába is bevonják őket. Elvárás volt az iskolaigazgatóktól, hogy miután a rendszer jogi alapjai létrejöttek, a tankerületi igazgatókkal közösen igyekezzenek ezt megtölteni tartalommal - magyarázta. Hangsúlyozta: a pedagógusok bérének egységes emelése fontos és jó döntés volt, ugyanakkor meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a teljesítmény alapján próbálják ösztönözni őket a jövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.