Írjon nekünk

Egyetem

Novák Katalin: 3,3 milliárd forint támogatás a középiskolások nyelvtanulására (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

novak_katalin03_gs

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin ismertette: a program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.

Az államtitkár elmondta: a pályázaton felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok vehetnek részt, az elnyerhető támogatás összege 330 milliótól 410 millió forintig terjed, így várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni. A program megvalósítására minimum 30, maximum 36 hónap áll rendelkezésre.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy élményközpontú, nem formális foglalkozásokon javítsák a középiskolások nyelvtudását és növeljék motivációjukat a tanulásra.

A pályázat keretében emellett a tanárok és a diákok is részt vehetnek külföldi csereprogramokon, tanulmányi kirándulásokon – mondta.

Fontosnak nevezte, hogy a program keretében a középiskolások nyelvtanulását a korban hozzájuk közel álló egyetemista korosztály segíti, ami szerinte hozzájárul az élményszerűséghez.

A pályázat keretben emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is – sorolta Schanda Tamás.

Pályázni augusztus 14-től – első körben – augusztus 30-ig lehet, a kiírás megtalálható a palyazat.gov.hu oldalon.

Hirdetés

Kommentek

Egyetem

Rengeteg pénzzel támogatják a szegedi Science Parkot!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A dél-alföldi régióban 300 ezer, míg a határon túl 400 ezer főt érint a nagyszabású beruházás.

Tovább olvasom

Egyetem

Mit adott nekünk az egyetem? Izgalmas előadás pénteken!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Péntek este egy igazi várostörténeti csemege várja az érdeklődőket!

Tovább olvasom

Egészség

Kárpátalján mutattak példát a szegedi orvostanhallgatók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Büszkék lehetünk rájuk, a Kárpát-medence legszegényebb régiójában nyújtottak segítő kezet.

Tovább olvasom

Aktuál