Közélet

Molnár Zsolt Szegeden: nem lesz vita a nyilvánosság előtt (FRISSÍTVE)

Molnár Zsolt Szegeden: nem lesz vita a nyilvánosság előtt (FRISSÍTVE)

2017. július 31., hétfő
Molnár Zsolt Szegeden: nem lesz vita a nyilvánosság előtt (FRISSÍTVE)
botka_molnar004kf

Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja hétfőn Szegedre utazott, hogy Botka Lászlóval, pártja miniszterelnök-jelöltjével egyeztessen nézeteltérésükről. Hosszasan egyeztetett a két politikus az MSZP helyi székházában. Molnár szerint a párt egysége a legfontosabb, ezért a nyilvánosság előtt nem fognak stratégiai vitákat folytatni.

Az MSZP szegedi irodájában folytatott megbeszélés után

Botka László

- ahogy már megszokhattuk tőle az utóbbi időben - csak az általa barátinak tartott sajtónak nyilatkozott,

Molnár Zsolt

vele ellentétben szóba állt minden újságíróval a zárt ajtók mögött folytatott tárgyalást követően. A politikus sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Honvéd a Balmazújvárossal 2-2-t játszott, ami megbántotta, valamint kiemelte, hogy a vízilabda-válogatott ezüstérme sem dobta fel. Molnár Zsolt azt nyilatkozta, hogy másfél órás megbeszélést folytatott Botka Lászlóval, illetve leszögezte, hogy együtt dolgoznak

Orbán Viktor

és a NER leváltásáért, mivel szavai szerint számukra csak az ország számít és a szocialista párt egysége. Kiemelte, hogy támogatja a szocialista miniszterelnök-jelöltet és minden eszközzel segíteni fogja a munkáját, és amiben a pártkongresszuson maradtak, az a járható út és a nyilvánosság előtt semmilyen stratégiai vitát nem folytatnak. Emellett a következő időszakban közösen dolgoznak szakmai-politikai kérdésekben, biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági stratégiát fog készíteni, amiről egyeztetni fog a kormányfő-jelölttel és együtt fogják megoldani a fontos kérdéseket. "Nincs köztünk személyes konfliktus és a nyilvánosság előtt többet semmi olyan ügy, semmi olyan vélemény nem fog napvilágot látni, ami korábbi döntéseket megkérdőjelezi, csak a párt belső fórumait fogjuk használni arra, hogy az ilyen jellegű kérdéseket megvitassuk" - fogalmazott Molnár Zsolt. Hozzáfűzte: biztos benne, hogy Botka László fogja leváltani Orbán Viktort és jövő nyáron már a megalakult első Botka-kormány sajtótájékoztatóját fogja tartani. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy ha

Molnár Gyula

hatszemközti tárgyalásra tart igény köztük és Botka László közt, részt fog rajta venni, de azt gondolja, hogy a maguk részét megbeszélték Botkával, nyitott kérdés nem maradt. Hangsúlyozta, hogy mivel tagja az MSZP országos elnökségnek, biztonságpolitikával foglalkozik, valamint bizottságot vezet, a stratégia elkészítésében részt fog venni, támogatja Botkát, a következő időszakban pedig az országos elnökségtől kapott feladatokon dolgozik majd, illetve szakmai politikára fog koncentrálni. "Nem személyes volt ez a kérdés, azt kommentálják, amit nyilatkoztunk, ne azt, amit mögé gondolnak" - zárta gondolatait Molnár Zsolt.

Botka László: Molnár Zsolt "teljes mellszélességgel" támogatja az MSZP szövetségi politikáját

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és Molnár Zsolt, a párt országos elnökségének tagja között az a megállapodás született hétfőn, hogy Molnár Zsolt "teljes mellszélességgel" támogatja a szocialisták szövetségi politikáját. Ezt Botka László közölte az MTI-vel, miután a két politikus Szegeden egyeztetett. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelezte: az ügyet lezártnak tekinti. Közölte, a szövetségi politikát a párt májusi kongresszusa fogadta el egy határozatban. Botka László tájékoztatása szerint Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is, azt közölte vele, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni. A miniszterelnök-jelölt megjegyezte, ő hívta Szegedre hétfőn Molnár Zsoltot. A két politikus között azután élesedett ki a konfliktus, hogy Botka László a 168 óra című hetilapnak adott, a múlt héten megjelent interjúban azt mondta, nem tűri pártjában az árulást és a kollaborációt a Fidesszel. A szegedi polgármester az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak egy a szövetségi politikával kapcsolatos nyilatkozatát. Molnár Zsolt abszurdnak nevezte Botka László nyilatkozatát.

Korábban írtuk:

Molnár Zsolt az MTI-nek korábban elmondta, hogy mielőbb rendezni kell az MSZP-n belüli vitákat. A politikusközölte: semmilyen személyes ellentéte nincs Botka Lászlóval, de azt szeretné, ha a stratégiai kérdéseket személyesen, illetve a MSZP testületei előtt beszélnék meg, nem pedig a nyilvánosság előtt. "Célunk közös, a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) és Orbán Viktor kormányfő leváltása" - szögezte le a politikus. A Molnár Zsolt és Botka László közötti konfliktus a múlt héten került napvilágra a sajtóban. A párt miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt a közte és Molnár Zsolt közötti nézeteltérésekről, és leszögezte: nem tűri az árulást. A Népszava honlapján a hétvégén jelent meg, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök keddre magához rendelte Botka Lászlót és Molnár Zsoltot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.