Közélet

Lovasprogram, palacsintaparti és strand az ÁGOTA országos tábor harmadik napján + FOTÓK

Lovasprogram, palacsintaparti és strand az ÁGOTA országos tábor harmadik napján + FOTÓK

2017. július 24., hétfő
Lovasprogram, palacsintaparti és strand az ÁGOTA országos tábor harmadik napján + FOTÓK
agota_tabor_vasarnap_lovas17_gs

Lovakkal ismerkedhettek, vízben csobbanhattak, majd palacsintával tömhették a hasukat az XXI. ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozója) Országos Tábor résztvevői Doboz-Szanazugon.

Vasárnap délelőtt

Farkas Csaba

Békés megyei vállalkozó vendégeskedett a táborban, lovakkal lepte meg a gyermekeket, óriási lovas tábori hangulatot csapva, a gyerekek lovagolhattak, beszélgethettek a lótulajdonosokkal a lótartás kultúrájáról, a lóápolás fontosságáról, lovas versenyekről, valamint a táborozók megismerkedhettek annak a gondolatkörnek a részleteivel, hogy lovas nemzet is vagyunk. Délután megérkezett Szanzugba

Gyenes Csaba

atya kevermesi plébános palacsintasütő csapatával, illetve

Gyuris Zsolt

, Zsombó polgármestere is kilátogatott a táborba családjával. A palacsintagyáros plébános negyvenhat palacsintasütővel készítette egyszerre a finomságokat, majd négyezer palacsintát sütött le csapatával a gyerekeknek, akik már a strandon kapták meg az étket. A strandprogramot követően folytatódott a foci, a csocsó és a ping-pong-bajnokság, illetve a sorozatvetélkedők, majd este családi filmvetítéssel és csendes beszélgetéssel zárult a nap a táborban. "A strandolás, a palacsintázás és a beszélgetések egyre közelebb hozzák egymáshoz a gyerekeket és a tábor dolgozóit, aminek nagyon örülünk, de a vasárnap este csendesen telt, mert készülünk a hétfői programokra, melyek a gyermekek önbizalom-képével és a másoknak adható bizalom fontosságával foglalkoznak" - mondta el hírportálunknak

Kothencz János

, a tábor vezetője. Az ÁGOTA Alapítvány pedagógia programja az ún. kaszpem rendszer alapján működve a bizalom és a vér szerinti hozzátartozóhoz, illetve a referenciaszemélyhez fűződő viszony fontosságával foglalkoznak majd terápiás klienscsoportokban, terapeuták vezetik majd ezeket a csapatfoglalkozásokat, a másoknak adható és a saját magunkba vetett bizalom kerül a középpontba.

A 2017. évi ÁGOTA-táborról a SZEGEDma.hu minden nap helyszíni beszámolóval, fotógalériával jelentkezik. A közel ötszáz fős táborban a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató számos gyermeke és fiatalja vesz részt. Továbbra is folyamatosan várják nevelőszülők jelentkezését a 06/20-946-0101, a 06/20-284-4727, valamint a 06/30-624-2840-es telefonszámokon!

Összefoglalónkat a tábor első napjáról

ITT

olvashatja. Összefoglalónkat a tábor második napjáról

ITT

olvashatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.