Közélet

Feleannyi vizet használ Szeged, mint húsz éve

Feleannyi vizet használ Szeged, mint húsz éve

2017. július 24., hétfő
Feleannyi vizet használ Szeged, mint húsz éve
hoseg001kf

A nagy kánikula ellenére sem nő meg ugrásszerűen Szeged vízfogyasztása, pedig a Szegedi Vízmű párakapukkal és ivókutakkal is gondoskodik a hőségben a vízellátásról.

A nyári időszakban figyelnünk kell a folyadék-utánpótlásra egészségünk megőrzése végett, azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a vízhasználat pazarlásba csaphat át. Szerencsére a szegediek ebben a tekintetben jól teljesítenek, a Szegedi Vízmű naponta átlagosan 30-35 ezer köbméter ivóvizet termel, a kánikulai időszakban jellemzően körülbelül 2-3 ezer köbméterrel ugrik meg a fogyasztás. A növekmény abban a tekintetben nem számottevő, hogy a napi víztermelési kapacitás 60 ezer köbméter a napfény városában, tehát vízhiányra, vízkorlátozásra nem kell számítani – közölte kérdésünkre a Szegedi Vízmű Zrt. A nyári vízfogyasztás terén az idei év nem tér el a megszokottól, azonban érdekesség, hogy amíg napjainkban az éves maximum víztermelés 35-40 ezer köbméter körül alakul, addig több mint 20 éve, 1995-ben ez a szám még 60 ezer köbméter volt. Jellemzően a lakossági felhasználók használnak több vizet a hőség időszaka alatt főként locsolás, illetve fürdés miatt, a különféle intézményeknél vagy üzemeknél viszont ez kevésbé jelentkezik, hiszen a nyár a szabadságok, iskolai-óvodai szünetek időszaka is.

Nem maradunk szárazon

A Szegedi Vízmű Zrt. ezen a nyáron is ivókutak és csapok, valamint párakapuk kihelyezésével igyekszik hozzájárulni a hőség elviselhetőbbé tételéhez a városban. Megvan az aktualitása az intézkedéseknek, ugyanis a múlt hét második felében is hőségriasztás volt érvényben, és valószínűsíthető, hogy fogunk még izzadni az idei nyáron.

hoseg004kf

A szegediek a Klauzál téren, illetve a Mars téren párakapuk alatt frissülhetnek fel, valamint mobil ivókutaknál csillapíthatják szomjukat a Dugonics téren a körforgalomnál, illetve az Aradi vértanúk terén. Ezek mellett Szegeden újdonságként tűzcsapokra szerelt ivócsapokból is ivóvízhez lehet jutni a belvárosban két helyen: Széchenyi tér-Kárász utca sarkán, és Dóm tér-Somogyi utca sarkon. Az ivókutak, ivócsapok és a párakapuk várhatóan a nyár végéig a helyükön maradnak. Szegeden jelenleg 126 db üzemelő közkifolyó található (kék színű „nyomós” kutak), Algyőn 25 db. A közkifolyók üzemeltetője is a Szegedi Vízmű Zrt. A közkifolyók listája

ITT

található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.