Közélet

Emmi: a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól

Emmi: a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól

2017. július 5., szerda
Emmi: a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A minisztérium közleménye szerint a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, a szociális ágazatban a magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból biztosítják a béremelést. A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez - írta az Emmi. Kiemelik: a következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek. A kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat és ehhez a szükséges költségvetési forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is - áll a tárca közleményében. Szerdán a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is azt kifogásolta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a tavalyi költségvetésben bennragadt 90 millió forintot elveszik a szociális területtől, és azt versenysport támogatására csoportosítják át.

Sneider Tamás

és

Vágó Sebestyén

, a Jobbik országgyűlési képviselői közleményükben felháborítónak és elkeserítőnek nevezik, hogy

Orbán Viktornak

és a kormányának meg sem fordult a fejében, hogy ezt a pénzt ágazaton belüli jutalomként, vagy béren kívüli juttatásként adják oda azoknak, akik kemény munkával, ilyen keserves körülmények között is napról-napra fenntartják a szociális rendszert. A jobbikos politikusok ezért arra szólítják fel a kormányfőt, hogy bírálja felül a döntését, és adja azoknak ezt a pénzt, akik megérdemlik és akiknek jogosan jár.

Gúr Nándor

, az MSZP alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján szintén azt követelte, hogy rakják vissza eredeti helyére azt a 90 millió forintot, amit a kormány a szociális humánszolgáltatók bértámogatásából csoportosított át "Orbán hóbortjára", a versenysportra.

Szabó Tímea

a Párbeszéd társelnöke pedig közleményében

Balog Zoltántól

, az emberi erőforrások miniszterétől vár magyarázatot arra, hogy miért nem lehet ezt a 90 millió forintot a rászorulóknak odaadni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.