Sport

Csaknem félmillió néző az öt helyszínen a vizes VB-n

Csaknem félmillió néző az öt helyszínen a vizes VB-n

2017. július 31., hétfő
Csaknem félmillió néző az öt helyszínen a vizes VB-n

Csaknem félmillió, 485 ezer néző tekintette meg az öt helyszínen a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság versenyeit - mondta Seszták Miklós, a vasárnap zárult vb szervezőbizottságának elnöke a Duna Arénában tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A nemzeti fejlesztési miniszter kiemelte: a margitszigeti és a Duna Aréna melletti szurkolói zónákban több mint 400 ezer látogató fordult meg. A szigeten a két hét alatt ötször volt telt ház, szombaton, a Magyarország-Horvátország férfi vízilabdadöntő alatt pedig nemcsak a MAC-pályát, hanem a Margitszigetet is le kellett zárni. "A helyszíneken nagyon sok külföldi szurkolt, százezres nagyságrendben rendeltek jegyeket, elsősorban britek, németek, franciák, amerikaiak" - mondta Seszták Miklós.

Seszták Miklós

idézte a Magyar Turisztikai Ügynökség által elvégzett felmérés adatait, ezek szerint a budapesti szállodák megteltek, az átlagos kihasználtság a vb két hetében meghaladta a 90 százalékot, miközben a szobák átlagárai 200 százalékkal emelkedtek. "A vendégek kétharmada ebben az időszakban kimondottan a vb miatt érkezett, ők az átlagosnál négyszer hosszabb ideig, több mint kilenc napig tartózkodtak itt" - mondta Seszták Miklós, aki a felmérésből kiemelte, hogy a tízes skálán az elégedettségi mutató 8,73, a biztonságérzet 8,84 volt, s a külföldi vendégek 66 százaléka tervezi, hogy visszajön Magyarországra. A nemzeti fejlesztési miniszter felhívta a figyelmet az augusztus 7-én kezdődő masters világbajnokságra, amelyre 11 711-en akkreditáltak, ebből 9378 sportoló, közülük 6501 úszó, a vízilabdatornára pedig 125 csapat nevezett. A szervezőbizottság tagjai közül Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere különösen büszke volt a megnyitóünnepségre, ahol "a kultúra és a sport találkozott" egymással. "A produkcióban több mint ötszáz táncost tudtunk kiállítani a színpadra, akik összhang és koreográfia tekintetében világszínvonalon teljesítettek, de a fény- és hangtechnikát is ide kell soroljam, márpedig erre kevés ország lenne képes." - fogalmazott Balog Zoltán. Hozzátette: Budapesten jövőre junior műúszó-világbajnokság, 2019-ben pedig junior úszó-világbajnokság lesz. 2020-ban az úszók, vízilabdázók, szinkronúszók és műugrók Európa-bajnokságát rendezik meg a Duna Arénában, ami 2024-ben rövidpályás vb-nek ad otthont.

Tarlós István

, Budapest főpolgármestere kiemelte: "született budapestiként különösen jó érzéssel töltött el, hogy több mint 180 ország küldöttsége otthon érezte magát a fővárosunkban". Tarlós szerint a vb a világ szinte minden pontjára elvitte Budapest és Magyarország jó hírét: "köszönhetően a közvetítések nagyszerű színvonalának, mert a legszebb arcunkat mutattuk meg a világnak, ahogyan szerettük volna".

Fürjes Balázs

kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a Duna Arénában 11 hivatalos világcsúcs született. "A cápadresszes időszakot nem számítva ennyi világcsúcs olimpia utáni évben még soha nem született a világbajnokságok történetében." - hangsúlyozta. Fürjes elmondta: ez nagyban köszönhető a tudatos magyar tervezésnek, ami egy londoni cég tanulmányát vette kiindulási alapul, mert "a gyors medence esetében fontos szerep jut a vízmélységnek, a vízfeszítés technikájának, a víz áramlásának". Fürjes szerint a magyar nemzetet összekovácsolta a vizes vb, amit igazából "nem a világbajnokság miatt rendeztük meg", hanem azon túlmutatóan, az elkövetkezendő évtizedekre gondolva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.