Kultúra

Barackdobálás és némaság – Megnyitotta kapuit a 27. THEALTER fesztivál + FOTÓK

Barackdobálás és némaság – Megnyitotta kapuit a 27. THEALTER fesztivál + FOTÓK

2017. július 21., péntek
Barackdobálás és némaság – Megnyitotta kapuit a 27. THEALTER fesztivál + FOTÓK
thealter_fesztival_megnyito_mj 016

Nem mindennapi performansszal vette kezdetét a 27. THEALTER Fesztivál. A programsorozatot látogató közönség már számított a szokatlan nyitányra, a várakozás közben többen azon tanakodtak vajon mivel lepik meg őket az idei megnyitón.

A különleges performansz kezdetén

Balog József

, a MASZK Egyesület elnöke és a fesztivál vezetője a közönség három tagjának nyújtott át borítékokat, ösztönözve őket a bennük rejlő szövegek felolvasására. A felszólaló két hölgy, illetve egy úr tolmácsolásában hallhattuk Balog szavait, ő maga a megnyitó legvégéig szótlan maradt. A fesztivál vezetője a megszólalók által közvetítve köszönte meg a fellépő társulatok, a közreműködők, valamint a kedves nézők segítségét abban, hogy a fesztivált már 27. alkalommal rendezhetik meg Szegeden. „Hozzájárulásukkal, jelenlétükkel, jóérzéseikkel… folytathatnám… azért tettek, voltak, vannak és lesznek, hogy ezt mi így, ahogy nehogy abbahagyjuk. A többit nyugodtan egymásra bízhatjuk. Illetve az időre. Ami gondolom, tudják, telik is meg múlik is. Ahogy majdnem egy egzisztencialista dráma utolsó mondata is tudósít erről, haldokló császár szájából szól: Még itt vagyunk.” – hangzott el a furcsa köszönetnyilvánítás.

thealter_fesztival_megnyito_mj 015

A „felszólaló” az önkéntesek és segítők iránti tisztelete jeléül egy szív alakú matricát ragasztott fel mellkasára, amelynek közepén a CIVIL felirat volt olvasható. A performanszt színesítette, hogy a kiválasztottak borítékjaiban „I love THEALTER” feliratú kulcstartók és kitűzők voltak, továbbá Balog József sárgabarackkal dobálta meg második beszélőjét. A különös megnyitót követően a közönség Caroline Harding Nővérek című előadását tekinthette meg Bereczki Csilla rendezésében a Régi Zsinagógában, amit a Pintér Béla és Társulata produkciója követett a Kisszínházban. A színházi fesztivál július 21-29. között várja az érdeklődőket kibővült helyszínein változatos programokkal. Végezetül pedig álljanak itt Balog szavai. „Legyetek boldogok, más nem szerepel a kínálatunkban. Köszönöm! THEALTER 27. Van. Ennyi. Köszönöm, hogy (f)elolvasta. Érezze jól magunkat! Valójában ennyi.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.