Bulvár

Tíz évre ítélték az élettársát álmában megölő bajai asszonyt

Tíz évre ítélték az élettársát álmában megölő bajai asszonyt

2017. június 27., kedd
Tíz évre ítélték az élettársát álmában megölő bajai asszonyt
biro_birosag_per_itelet

Jogerősen tíz börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bajai asszonyt, aki leitatta, majd álmában brutálisan meggyilkolta élettársát.

A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A személyiségzavarban szenvedő, emiatt 2004 óta rendszeres pszichiátriai kezelés alatt álló nő férje 2014 februárjában hirtelen meghalt. Az asszony októberben élettársi kapcsolatot létesített a későbbi sértettel, aki rövidesen hozzáköltözött. Kapcsolatuk azonban megromlott, a nő a veszekedések során kifogásolta a férfi italozó életmódját, és azt, hogy gyakran váltogatta a munkahelyeit vagy egyáltalán nem dolgozott. A nő kilátástalannak látta a helyzetét, ezért elhatározta, hogy álmában leszúrja a férfit, ezt el is mondta a barátnőjének, aki megpróbálta erről lebeszélni. Az asszony 2015. szeptember 4-én már meg is tervezte a gyilkosságot. A vádlott vodkát és narancslevet vett, leitatta a férfit, aki hat deciliter alkohol elfogyasztása után elaludt. A nő egy téglával kétszer lesújtott az ülve alvó sértett fejére, majd a vodkás üveggel is többször fejbe vágta. Az üveg széttört, az asszony az egyik darabbal előbb jobbról, majd balról is átmetszette élettársa nyakát. Ezután a haldokló férfit székestől feldöntötte és ott maradt mellette, amíg élettársa életjelet adott. A gyilkosság után a nő több órát töltött a házban, majd elment a barátnőjéhez, akinek beszámolt a történtekről. Ezután mindketten a rendőrségre mentek, ahol a vádlott feltáró beismerő vallomást tett. A sértett halálát elvérzés okozta, életét azonnali orvosi ellátással sem lehetett volna megmenteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.