Közélet

Sértődöttségből ölhette meg kilenc áldozatát a Tver környéki gyilkos

Sértődöttségből ölhette meg kilenc áldozatát a Tver környéki gyilkos

2017. június 5., hétfő
Sértődöttségből ölhette meg kilenc áldozatát a Tver környéki gyilkos

Nem kínálták meg itallal, gúnyolódtak rajta, ezért gyilkolhatta meg kilenc áldozatát a kerttulajdonosok hétvégi összejövetelén a Tveri megyében található Redkino faluban Szergej Jegorov - közölték hétfőn orosz sajtóforrások.

A 45 éves Jegorov munkanélküli volt és alkalmi villanyszerelésből tartotta fenn magát a falu kertészeti egyesületénél. Redkinóban, ahol az anyja dácsájában élt, iszákosként ismerték és kontár munkásnak tartották. A kerttulajdonosok Tatyjana Arhipova, az egyesület volt elnöke unokájának születésnapját ünnepelték, ahová a már erősen ittas Jegorov hívatlanul állított be. A villanyszerelőt elzavarták a terített asztaltól és a társaság férfitagjai kilökdösték az utcára, majd megfenyegették, hogy nem szeretnék viszontlátni. Jegorov a falubeliek elbeszélésére hivatkozó sajtóbeszámolók egyik változata szerint azon sértődhetett meg, hogy az egyesület új és régi elnöke összeszólalkozott miatta, az utóbbi kezdte el ugyanis foglalkoztatni az alkalmatlannak mondott villanyszerelőt. Egy másik változat szerint a férfi testalkatán gúnyolódtak és azt mondták, hogy ilyen adottságokkal sohasem szolgálhatott korábban a hadseregben, ahogy azt maga állította. Jegorov hazahajtott a Szajga típusú vadászkarabélyáért és

visszatért, hogy bosszút álljon

. Közben a társaság elhagyta Arhipova házát és egy másik portára tért be grillezni. Itt rontott rájuk Jegorov és bocsánatkérést követelt. Mivel ez nem történt meg, tüzet nyitott. Négy nőt és öt férfit ölt meg. Az áldozatok legfiatalabbika 34, a legidősebbike pedig 92 éves volt. Egy 21 éves lánynak sikerült a házban elrejtőzve megmenekülnie. Az orosz Nyomozó Hatóság szerint az elkövető utolsó áldozatával, egy nővel azt követően végzett, hogy az megtagadta, hogy megássa a saját sírját. A bíróság hétfőn elrendelte Jegorov letartóztatását és elmeorvosi vizsgálatát. A férfi korábban csak közlekedési kihágás miatt került összeütközésbe a törvénnyel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.