Közélet

Pálinkás József: Spanyolország is érdeklődik a szegedi lézerközpont iránt

Pálinkás József: Spanyolország is érdeklődik a szegedi lézerközpont iránt

2017. június 30., péntek
Pálinkás József: Spanyolország is érdeklődik a szegedi lézerközpont iránt
eli

Spanyolország érdeklődik a szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak hasznosítására szervezett nemzetközi konzorcium iránt, de ahhoz, hogy elköteleződjön a tagság mellett, még szükség van további tárgyalásokra - összegezte Pálinkás József, a budapesti Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke háromnapos madridi látogatásának eredményét az MTI-nek pénteken.

Mint mondta,

Carmen Vela

spanyol kutatás-fejlesztési és innovációs államtitkár megbeszélésükön hangsúlyozta: a spanyol kormány támogatása azon múlik, hogy a spanyol kutatói közösség használni kívánja-e a lézerközpontot. Ezzel kapcsolatban pozitív visszajelzést adott a salamancai lézerközpont vezetője, valamint a madridi műszaki egyetem rektora is, akik a találkozókon elmondták, hogy fontos lenne számukra az ELI-vel való együttműködés - részletezte

Pálinkás József

, hozzátéve, hogy ennek formáit újabb egyeztetéseken kell majd kidolgozni, amely

Fülöp Zsolt

, az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjáért felelős rendkívüli követ feladata lesz. "A nyitottság megvan, a részletek kidolgozása az, ami után Spanyolország politikai szinten, illetve kutatói szinten dönteni tud arról, hogy milyen módon vesz részt az ELI munkájában" - fogalmazott. Az elnök kitért arra is, hogy a konzorcium jogi és igazgatási struktúráját még most véglegesítik, az egyes országok pedig nyilván ennek ismeretében tudnak végleges döntést hozni. Hozzátette: Spanyolország mellett jelenleg tárgyalásokat folytatnak Olaszországgal és Svédországgal is. Pálinkás József beszámolt arról, hogy tapasztalatcserére Budapestre invitálta a spanyol Nemzeti Kutatási Hivatal szakembereit. Ugyanis a kis- és középvállalkozások számára közvetlenül Brüsszelből elnyerhető pályázati források megszerzésében a dél-európai ország kiemelkedően sikeres. Míg az uniós országok sikerátlaga ezeken a pályázatokon 5 százalék, addig Spanyolországé 17 százalék. A budapesti rendezvény jó alkalom lehet arra, hogy a szakemberek közösen elemezzék, mi a spanyolok sikerének titka, mi az a jó gyakorlat, amelyet Magyarország, a magyar vállaltok is átvehetnének - fejtette ki az elnök. Pálinkás József pénteken részt vett az EUREKA nemzetközi kooperációban végzett vállalati kutatás-fejlesztés és innovációs program miniszteri konferenciáján is. Ismertetése szerint itt elfogadták a program 2020-as stratégiai munkatervét, amelynek legfontosabb pontja az ipari hozzáadott érték növelése, a több ország által preferált együttműködések közös finanszírozása, és a további nyitás az Európán kívüli országok felé. Hozzátette: a tagországok közé felvették Chilét, amely a 44. országként csatlakozott az EUREKÁ-hoz. A NKFIH elnöke központi kérdésnek nevezte az EU kis- és közepes vállalatok számára indított innovációs programjai és az EUREKA közötti összhang megteremtését. Pálinkás József emlékeztetett arra, hogy a magyar vállalatok eddig 150 projektben vettek rész az EURÉKA keretében, jelenleg pedig 15 projektben működnek együtt magyar cégek európai partnerekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.