Közélet

Németh Szilárd: a nemzeti konzultáció világossá tette a civiltörvény létjogosultságát

Németh Szilárd: a nemzeti konzultáció világossá tette a civiltörvény létjogosultságát

2017. június 15., csütörtök
Németh Szilárd: a nemzeti konzultáció világossá tette a civiltörvény létjogosultságát
nemeth-szilard-mti

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a nemzeti konzultáció világossá tette a civil törvény létjogosultságát, a kérdéssort visszaküldő 1,7 millió ember 99 százaléka egyhangúlag támogatta, hogy kiderüljön, mely civil szervezetek kapnak pénzt külföldről.

Németh Szilárd

az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a kormány konzultált az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületével, a Velencei Bizottsággal, amely véleményének egy részét be is építették a jogszabályba. A törvény jogilag megalapozott, az alkotmány kívánalmait teljesíti, úgyhogy jogi úton semmit se tud tenni ellene az Európai Bizottság - mondta a politikus, hozzátéve, a bizottság kritikája most is arra vezethető vissza, hogy Magyarország nem engedi be a bevándorlókat, és "ellenáll Soros György bevándorláspolitikai céljainak". Németh Szilárd arról, hogy nem fogadta el az Országgyűlés az úgynevezett plakáttörvényt, amely kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését, azt mondta, az ellenzék a korrupció mellé állt azzal, hogy nem szavazta meg az előterjesztést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.