Közélet

Lehetséges, hogy nem lesz meg a szerb miniszterelnök-jelölt parlamenti támogatása

Lehetséges, hogy nem lesz meg a szerb miniszterelnök-jelölt parlamenti támogatása

2017. június 18., vasárnap
Lehetséges, hogy nem lesz meg a szerb miniszterelnök-jelölt parlamenti támogatása

A kormányzó Szerb Haladó Párton (SNS), illetve a kormánykoalíción belül sincs egyetértés abban, hogy a szerb elnök a legmegfelelőbb embert kérte-e fel Ana Brnabic közigazgatási miniszter személyében a kormányalakításra, így kétséges, hogy meglesz-e a jelölt kellő parlamenti támogatása.

Nebojsa Stefanovic

belügyminiszter, a SNS alelnöke a Politika című belgrádi napilap vasárnapi beszámolója szerint beismerte, hogy gondok vannak a kellő számú támogatói szavazat megszerzését illetően. Mint mondta: a tervek szerint az egész jövő hetet a képviselők meggyőzésére kívánják fordítani, így a kormányfő programjának és kabinetjének ismertetése, illetve a szavazás a jövő hét vége előtt nem várható.

Aleksandar Vucic

államfő hivatalos beiktatását a jövő pénteken tartják, az elnök pedig korábban arról beszélt, szeretné, ha addigra megalakulna az új kormány. Stefanovic hozzátette: bármennyire is nehéz lesz megszerezni a szükséges szavazatokat, az elnök nem változtatja meg a döntését, ugyanis a szavazás voltaképpen nemcsak

Ana Brnabic

, hanem Aleksandar Vucic támogatásáról is szól. Azért kell új kormányfőt és kormányt kinevezni, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így Szerbia kormányfő nélkül maradt. A kormányfőt a szerb jogszabályok szerint az államfő kéri fel kormányalakításra, majd a kormányfőjelöltnek be kell mutatnia új kabinetjét és programját. A kormány megválasztásáról végül a parlament szavaz. A 250 fős törvényhozásban a SNS-nek - koalíciós partnerei nélkül - 102 mandátuma van, egyelőre nem lehet tudni, hogy hányan ellenzik az új kormányfő kinevezését. A koalíció párjai közül a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerbiai Szocialista Párt kijelentette: biztosan támogatja Ana Brnabicot, a kisebb pártok közül azonban a hat parlamenti hellyel rendelkező Egységes Szerbia biztosan ellene szavaz. A többiek támogatása még kérdéses. Ana Brnabic személye három ok miatt osztja meg a szerbiai közvéleményt. Megválasztásával ő lenne a balkáni, konzervatív ország első női miniszterelnöke, de egyben első nyíltan homoszexuális kormányfője is. Ez utóbbira nemcsak az országban, hanem a Balkánon sem volt még példa. Emellett párton kívüli személyről van szó, ami meglepte azokat, akik szerint a legerősebb szerb pártból kellett volna kiválasztani az új miniszterelnököt. A tíz évvel ezelőtt még az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) soraiban politizáló Vucic először tavaly augusztusban lepte meg a közvéleményt, amikor - még kormányfőként - a párton kívüli Ana Brnabicot kérte fel a közigazgatási tárca vezetésére. Emberi jogi, valamint LMBT-jogi (leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális) szervezetek az európai integráció és a demokrácia szempontjából előrelépésnek tekintették a marketingszakértő miniszteri kinevezését, kormányfővé jelölésekor pedig hasonló reakciókat fogalmaztak meg. A köztársasági elnök választása sokakat meglepett, egyes elemzők szerint azonban csak rövidéletű színjátékról van szó, és Vucic sem gondolja, hogy Ana Brnabic ki tudja tölteni teljes megbízatási idejét. Az ezt felvető vélemények legtöbbje szerint Brnabic személyével néhány hónapig Szerbián lehet tartani a Nyugat figyelmét - bizonyítva, hogy az ország az európai értékek, valamint a demokratikus eszmék mellett áll ki -, majd a jövő tavasszal, a belgrádi önkormányzati választással egy időben ismét előrehozott választást írnak ki, amelyen - a várakozások szerint - a Szerb Haladó Párt szerzi meg a legtöbb szavazatot, és az új kormányfő így már a SNS soraiból kerülhet ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.