Sport

Labdarúgás: sok problémával küzdött az Algyő

Labdarúgás: sok problémával küzdött az Algyő

2017. június 23., péntek
Labdarúgás: sok problémával küzdött az Algyő
algyo-mako002kf

Ötödik helyen zárta a Csongrád megyei I. osztály 2016/17-es idényét az Algyő SK. Takács Zoltán együtteséből hiányzott a kiegyensúlyozottság, e mellett a sérülések is alaposan felülírták a terveket - a trénerrel értékeltük a mögöttünk hagyott szezont.

Negyvenöt pontot gyűjtve, ötödik helyen végzett a megyeegyben az Algyő SK. A tavalyi idény ezüstérmese számára közel sem telt zökkenőmentesen az idény, és bár a tavasz előtt egy szebb tavaszban reménykedtek, az idei első bajnokin odahaza vereséget szenvedtek az UTC-től. Ezt hat, veretlenül megvívott meccs követte, azonban a Kistelek ellen ismét pont nélkül zártak az algyőiek, így végképp elszálltak az érmes remények. Ahogy a csapat edzője, Takács Zoltán is fogalmazott: sajnos már az első mérkőzésen megbukott tavaszi tervük. "A felkészülésünk jól sikerült, ennek ellenére egy rossz meccsel kezdtünk, ami szerintem az egész félszezonunkra rányomta a bélyegét. Sérülések nélkül zajlott a felkészülésünk, ám a tavasz folyamán rengeteg meghatározó emberünk esett ki. Azt is figyelembe kell venni, hogy Podonyi Norbi Mórahalomra ment, és bár úgy terveztünk, hogy Makra Zsolti vezéregyénisége lesz a csapatunknak, ez sem jött be, mivel Zsolti egyrészt megsérült, másrészt pedig Békéscsabán kapott munkát" - fejtette ki Takács Zoltán.

Olaszországban járt az utánpótlás

Az Algyő SK U12-es csapata június 15. és 18. között Jesolóban, egy nemzetközi utánpótlás-tornán szerepelt. A tavalyi, bécsi nemzetközi debütálást követően pályázati lehetőségnek köszönhetően idén is el tudott jutni egy nemzetközi tornára a csapat, ahol ötödik helyen végeztek, ebben a korosztályban csak az algyőiek képviselték Magyarországot. A csapat mind a 11 tagja algyői gyermek volt, akiket Takács Zoltán csapatvezető és Pénzváltó Bence edző kísért és irányított. A tengerpart közelségében fekvő szállás és futballpálya felejthetetlen élményeket adott a gyerekeknek, akik a meccsek során szembesültek a nemzetközi futballal, és értékes tapasztalatokat gyűjtöttek a találkozók során. A futball mellett a csapat a települést is népszerűsítette, és nyomtatott reklámanyagokkal mutatta be Algyőt a résztvevők számára.
sandorfalva_algyo52_gs

Ami a sérülteket illeti: Takács Roland a harmadik fordulóban bokaszalag-szakadást, Gonda Attila és Sebők László pedig porcsérülést szenvedett, Szélpál Attila hasfalhúzódás miatt hagyott ki meccseket - így rendre húzóemberei nélkül kellett pályára lépnie az Algyőnek. "Nem is emlékszem ilyen félszezonra, ahol ennyi és ilyen komoly sérülés sújtott volna bennünket. Voltak ugyan jó eredményeink, de összességében az ötödik hely a realitás, amit el kell fogadjunk. Nagyobb reményeink nem lehettek, azok a csapatok, akik előttünk végeztek, kiegyensúlyozottabb és jobb teljesítményt nyújtottak, talán az Ásotthalmot foghattuk volna be, ha pár nyerhető meccset hoztunk volna, illetve stabilabb összeállításban játszhattunk volna, hiszen nem volt két olyan egymást követő mérkőzés, amikor ugyanazt a kezdőcsapatot fel tudtam volna küldeni. Én mindig azt mondom, hogy azoknak kell jobb teljesítményt nyújtani, akik lehetőséget kapnak, még ha ez nehezebben is kivitelezhető amatőr osztályban, mint profik között. Volt nem egy, nem két olyan mérkőzés, ahol 10-12 egészséges mezőnyjátékosom volt, ebben pedig már benne voltak azok is, akik a megyehármas keretből, vagy az ifjúságiak közül kerültek fel. Ilyen is van egy csapat életében, nem dőlünk a kardunkba, nem is szabad kudarcnak vennünk. Új kerettel vágtunk neki a bajnokságnak, ebből akkor lehet ütőképes csapatot faragni, ha a játékosok egyrészt egészségesek, és megvan az a bizonyos váz, amibe beleilleszkednek az újak. Itt nyilvánvalóan a váz is sérült, így nem nagyon beszélhettünk csapatépítésről, hanem inkább - csúnyán fogalmazva - túlélésről" - tette hozzá az Algyő trénere. Az előző idényben végig a bajnoki címért harcoló együttes e mellett egy másik problémával is küzdött a tavasz folyamán: ugyan Hatvani József 24 szerzett góljával ezüstcipőt szerzett az osztályban, de mögötte Bella Dávid nyolc, míg Lovas Tamás hét góllal zárta az idényt. A csapatok statisztikáját elnézve: az ötödik legtöbb gólt szerezte a csapat, az előtte lévő együttesek egyaránt több alkalommal találtak a hálóba. Rendre szoros meccsen maradt alul a tavalyi ezüstérmes, amit az is mutat, hogy a legkomolyabb arányú veresége a Csongrádon elszenvedett 3-0, valamint a kilenc vereségéből hat alkalommal is csak egy góllal maradt alul a gárda. "Olyan meccseken játszottunk döntetlent, vagy veszítettünk, ahol helyzeteink alapján nyerni kellett volna. Elsősorban a csapatszintű védekezésünk volt elfogadható, a sérültjeink pótlása mellett nem volt elég hatékony a támadójátékunk. Nem csak egy támadón múlik a dolog, de a középpályás játékunktól semkapott olyan támogatást Hatvani József, illetve nem volt olyan emberünk a középpályán, aki gólokat szerzett volna, vagy gólpasszokat adott volna" - nyilatkozta Takács Zoltán. A csapat játékosai közül ugyan többen a labdarúgás különböző szakágaiban szerepelnek a nyár folyamán, ám a pihenőt követően, július 17-én kezdődik a felkészülés a következő szezonra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.