Sport

Kézilabda: egy csoportba került a címvédővel a MOL-Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda: egy csoportba került a címvédővel a MOL-Pick Szeged a BL-ben

2017. június 30., péntek
Kézilabda: egy csoportba került a címvédővel a MOL-Pick Szeged a BL-ben
pick-vardar077kf

Péntek este megtartották Ljubjanában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását, Juan Carlos Pastor együttese az A-csoportban összecsap a címvédő Vardar Szkopjéval és a Barcelonával is.

Ahogy azt korábban megírtuk

, az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy a Barcelona a MOL-Pick Szeged ellenfele lesz a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2017/2018-as kiírásának csoportkörében, ugyanis a Telekom Veszprémhez hasonlóan az első kalapból várhatták a sorsolást. Mivel azonos országból nem kerülhettek egy csoportba csapatok – kivétel a három együttessel induló Németország – így az első kalapból mindenképpen a katalán sztárcsapat várt

Juan Carlos Pastor

együttesére, amivel a húzás elején az is eldőlt, hogy az A jelű nyolcasba kap besorolást a Tisza-parti gárda. A második kalapból a címvédő Vardar Szkopjét húzták a Pick mellé, a harmadik kalapból a Löwent, az ötödikből a Wisla Plockot kapta a Szeged. Mivel a PSG is harmadik kalapos volt, a Nantes és velük együtt az a Kristianstad is csatlakozott a nyolcashoz. A svédeket jól ismerheti Juan Carlos Pastor csapata, hiszen az előző kiírásban is megküzdöttek egymással, csakúgy, mint a PPD Zágrábbal, akikkel teljessé vált a csoport. A BL lebonyolítása nem változik, ezúttal is 28 csapat verseng a trófeáért, két nyolcas és két hatos csoportban. A csoportkör első fordulóját szeptember 13-17-én rendezik, az A és B csoport – tehát a Szeged és a Veszprém csoportjai – küzdelmei 2018. február 28-a és március 4-e között zárulnak.

A csoportok beosztása

A-csoport:

Barcelona, Vardar Szkopje, Löwen, PPD Zagreb, Wisla Plock, Mol-Pick Szeged, Kristianstad, Nantes

B-csoport:

Telekom Veszprém, Kielce, PSG, Aalborg, Celje, Meskov Breszt, Flensburg, THW Kiel

C-csoport:

Ademar León, Skjern, Velenje, Schaffhausen, Dinamo Bukarest, Elverum

D-csoport:

Metalurg Szkopje, Motor Zaporizzsja, Montpellier, Besiktas, Csehovszkije Medvegyi, a selejtezőtorna győztese

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.