Szórakozás

Hétvégi programajánló: Pünkösdi piknik, Athame, Angerseed

Hétvégi programajánló: Pünkösdi piknik, Athame, Angerseed

2017. június 2., péntek
Hétvégi programajánló: Pünkösdi piknik, Athame, Angerseed
zene_koncert_rock_metal

Folytatódik a Magyar Pszichológiai Társaság nagygyűlése Szegeden, pünkösdi pikniket tart a Korábban Érkeztem Alapítvány, valamint koncertet ad a Retrock, az Athame, az Angerseed és a Gyepű.

A Magyar Pszichológiai Társaság június 1. és 3. között Szegeden rendezi meg XXVI. Tudományos Nagygyűlését, amire a szervezők a tágan értelmezett lélektan és a számtalan kapcsolódó tudományterület képviselői közül mintegy négyszáz résztvevőt várnak. Az idei házigazda a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológiai Intézete lesz, a Nagygyűlés két fő helyszínéül a

Bölcsészettudományi Kar Egyetem utcai épülete

, illetve a

József Attila Tanulmányi és Információs Központ

szolgál majd 10 órától. Részletek

ITT

. Ötödik alkalommal rendez családi napot a Korábban Érkeztem Alapítvány, amely idén a PIC-i Pünkösdi Piknik nevet kapta. A szombaton 9 órától az

EKO Parkban

kezdődő rendezvényen többek közt zenés ringató foglalkozás, Dévény torna és Kangatraining is várj aza érdeklődőket. A Retrock lép fel a

Millenniumi Kávéházban

20 órától. 20 órától a

Cool Clubban

egy igazán brutális és kegyetlen buli vár a szegedi Underground fanokra, hiszen a két legsötétebb stílus, a Death Metal valamint a Black Metal egyesíti erőit és 3 zenekar prezentálja ezen stílusok örök erejét. A helyi erőket az Athame és a Gyepű képviseli majd, hozzájuk csatlakozik az Angerseed Debrecenből. Az Athame a nemrégen megjelent 'Hódító' nagylemezére építi majd a műsorát, az Angerseed pedig a tavalyi 'The Proclamation' lemez anyagát mutatja be első alkalommal Szegeden. http://www.youtube.com/watch?v=XRx_9GWSv8g Vasárnap 14 és 18 óra között pünkösdi játszóházra várnak mindenkit az

Alsóvárosi Tájházban

. A játszóházban lesz gyöngyszövés, madár és lovacska készítés, hímzett pénztárca, könyvjelző és telefontokok készítés. Emellett lesz még pünkösdi királyválasztás és előadás a pünkösd virágáról.

Folyamatos kiállítások, programok:

Száz évvel ezelőtti történéseket elevenít fel a

Somogyi-könyvtár

Anno 1917 című kiállítása, amelyet május 18-től július 1-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Hogyan élt 1917-ben a világ, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? A fronton zajló események mellett békés pillanatokat: a tudomány és technika eredményeit, irodalmi és képzőművészeti alkotások születését is fölidézik a 100 éves újságok, könyvek, plakátok, fotók és kéziratok. Ottlik Géza (1912 – 1990) Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító születésének 105. évfordulóján „a magyar intellektuális próza kiváló alkotója” köteteiből rendezett kamarakiállítás nyílik a

Somogyi-könyvtár második emeleti kölcsönzőjében

. „Aggodalmas pontosság, a magával folytatott alkudozás minden szóért, és a meg nem alkuvás sem gondolkozásban, sem stilisztikában jellemzi regényeit, kisregényeit, novelláit és műfordításait. Kiemelkedő tudású bridzsversenyző, többszörös magyar bajnok és kiváló szakíró, a bridzs-játék megújítója” – olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtár internetes oldalán. Az Éjszakai hajózás című kiállítás május 4-től június 1-ig tekinthető meg.

osnyomtatvany_kiallitas001kf

A

Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtárának

ősnyomtatványaiból nyílt kiállítás, a német nyomdászmesterek által készített kötetek közül több szerzője magyar, az egyikben szereplő lapszéli jegyzetek pedig a “szögedi” írásbeliség legrégebbi emlékei. A kiállítás katalógusa szerint bár a szegedi egyetem könyvtára nincs még százesztendős – az elődintézmény, a kolozsvári universitas gazdag bibliotékája az első világháborút lezáró békekötést követően Erdélyben maradt – régikönyv-állománya országosan is jelentős. A legtöbb muzeális kötet 1949 és 1952 között a főúri és egyházi gyűjtemények államosítása során került a könyvtárba. A tárlat látogatói megismerhetik az egyetemi könyvtár legrégebbi nyomtatványát, egy 1476-ban Velencében megjelent Bibliát, két német mester Franz Renner és Nicolaus von Frankfurt munkáját. A klasszikus szerzők művei és a ferences barátok munkáját segítő bibliamagyarázatok mellett a kiállított kötetek között szerepel Thuróczy János Chronica Hungarorum cím műve, amely első kiadása 1488-ban készült Brünnben. „Te vagy az én teljességem”: Szent Flóriántól Szent II. János Pálig – szentek a művészetben címmel, a május 4-i Szent Flórián nap kapcsán kiállítás nyílt a

Somogyi-könyvtár első emeletén

. A tárlat, amelyhez tűzoltó-történeti kiállítás is kapcsolódik (lévén Szent Flórián a tűzoltók védőszentje), április 28-tól május 31-ig tekinthető meg. A könyvtár művészeti albumaiból összeállított anyag válogatást kínál a 3-4. századi római vértanúk (Szent Flórián, Szent Márton, Szent Sebestyén, Szent György) ábrázolásaiból, valamint megemlékezik Szent Lászlóról és Szent II. János Pálról is.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a

Móra Ferenc Múzeum

új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.