Egyetem

Emmi: az iskoláknak továbbra is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket

Emmi: az iskoláknak továbbra is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket

2017. június 2., péntek
Emmi: az iskoláknak továbbra is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket

Az iskoláknak ezentúl is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

Az oktatásért felelős államtitkárság a köznevelési törvény héten elfogadott módosítása körüli vitákra reagálva kiemelte: a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő törvénymódosítás célja, hogy sokkal több fejlesztésben és segítségben részesüljenek, ne a "magára hagyás", a "lemondás" és a tantárgyi felmentés legyen esetükben a kizárólagos eszköz. Hangsúlyozták, hogy a módosítás egyáltalán nem érinti a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat, így a fogyatékkal élő, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulókat. A közleményben kitértek arra is, hogy a jogszabálymódosítás szakmai kezdeményezésre született. A törvénymódosítást kezdeményező munkacsoport tagjai: a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége, a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Szövetség, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, az EGYMI Egyesület, az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat és több megyei szakszolgálat képviselői. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ahogy eddig, a továbbiakban is számos kedvezményt élveznek. Például számukra a középiskolai felvételi írásbeli feladatainak megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel meg kell növelni, lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt használjanak, az írásbeli helyett szóbeli vizsgát tehetnek, vagy a szóbeli vizsgát írásban tehetik le. A szóbeli vizsga esetén a vizsgázó számára a harminc perc gondolkodási időt legfeljebb tíz perccel meg kell növelni - sorolták. A törvénymódosítással elérni tervezett változtatás annyi, hogy az egyes tantárgyak, tantárgyrészek alóli felmentés helyett az iskola köteles a tanuló fejlesztéséről gondoskodni a szakértői bizottság véleményében foglaltak alapján - írták, kiemelve, hogy a módosítás csak felmenő rendszerben, 2018. szeptember 1-jével lép életbe. "Az a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló, akit 2018. augusztus 31. napjáig a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól mentesítettek, a mentesítés időtartamának félbeszakadása nélkül, középfokú iskolai tanulmányainak befejezéséig egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés és az adott tárgy esetén az érettségi alól is mentesülhet" - olvasható a közleményben. Kitértek arra is: változatlanul megmarad az a kötelezettség is, hogy a felmentéstől függetlenül az intézménynek gondoskodnia kell arról, hogy a szakértői bizottság véleményében foglaltak alapján a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulót fejlesztőpedagógus fejlessze, sőt, a törvény megerősítette ezt a kötelezettséget. Ehhez 2013-2016 között 1300-al növelték a fejlesztőpedagógusok számát az iskolákban, továbbá az idén 800, jövőre pedig további 400 álláshely létesítésére biztosít forrást a kormány a szakszolgálatoknál. A közleményben jelezték azt is, hogy a módosítás szakmai tapasztalatait és hatását az Emmi a szakmai munkacsoport tagjai és a Köznevelési Kerekasztal követni és értékelni fogják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.