Közélet

Egyik nemzettel sem bántak el ennyire - Trianonra emlékeztek Szőregen

Egyik nemzettel sem bántak el ennyire - Trianonra emlékeztek Szőregen

2017. június 4., vasárnap
Egyik nemzettel sem bántak el ennyire - Trianonra emlékeztek Szőregen
Szoreg_trianon_megemlekezes

A szőregi temetőben tavaly átadott Trianon-emlékoszlopnál tartott megemlékezést Rózsavölgyi József szegedi önkormányzati képviselő szervezésében a Szőregi Baráti Társaság. Az eseményen – amelyen részt vett B. Nagy László országgyűlési képviselő is – Miklós Péter történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata tagja mondott beszédet.

Az egy évvel ezelőtt átadott Trianon-emlékoszlopnál tartottak megemlékezést a szőregi temetőben a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A rendezvény szervezője,

Rózsavölgyi József

szegedi önkormányzati képviselő (Fidesz) elmondta: egyik európai nemzettel sem bántak el annyira a történelem során, mint a magyarsággal kilencvenhét évvel ezelőtt. Az eseményen

Miklós Péter

címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata tagja mondott beszédet. A történész hangsúlyozta: mivel Szőreg a trianoni békediktátum aláírása után még több mint egy évig szerb megszállás alatt volt, méltó és indokolt, település értékőrző közössége ápolja a trianoni trauma emlékét és a nemzeti összetartozás eszméjét. A megemlékezésen részt vett

B. Nagy László

országgyűlési képviselő, aki megkoszorúzta az emlékművet. Rajta kívül elhelyezte az emlékezés világait

Meszlényi Ferenc

, a szőregi dísznövény-szövetkezet elnöke,

Kerekes Ferenc

, a szőregi gazdák vezetője és

Détári László

, a Szőregi Baráti Társaság tagja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.