Közélet

Botka megfogadta Szentistványi néhány tanácsát

Botka megfogadta Szentistványi néhány tanácsát

2017. június 22., csütörtök
Botka megfogadta Szentistványi néhány tanácsát
szentistvanyi_sajttaj003kf

Úgy látja a független képviselő, hogy – összefüggésben az országos kampánnyal – a szegedi városvezetés több előremutató lépést tett a szociális bérlakások ügyében. Teljes mértékben azonban nem elégedett, sőt, jelenlegi formájában még mindig elfogadhatatlannak tartja az önkormányzat szociális politikájának ezen részét.

„Fizessenek a gazdagok!” – elviekben egyetért baloldali politikusként

Botka László

miniszterelnök-jelölti szlogenjével

Szentistványi István

független képviselő, aki hisz az igazságos közteherviselésben. A várostya szerint az ország vezetésére pályázó szegedi polgármester esetében azt kell megnézni, hogy az általa közel másfél évtizede irányított városban megvalósult-e az óriásplakátok ígérete. „Éveken keresztül arra hívtam fel a figyelmet, hogy a létbiztonság fontos. Ebbe beletartozik a lakhatás is, amelynél azt kívántuk, hogy ne fenyegesse veszély néhány évente” – fogalmazott Szentistványi. Az eltelt időszakban azonban általában falakba ütközött a politikus, de „új helyzetet okozott, hogy kimondottan baloldali ígéretekkel lett miniszterelnök-jelölt Botka László. Úgy látja, minél több egyedi eset felkarolása segíthet, mert ezeken keresztül elérhető a problémák megoldása, mint a mostani három fontos módosításból is kiderült. Az óvadékok rendszerével kapcsolatban megjegyezte, nehézséget okoz, hogy nem látható sehol, mi alapján kell fizetniük a határozott időre adott szociális bérlakásoknál –ez csupán a piaci alapon kiadottaknál derült ki. A módosítójának beadása után kiderült, egy 2005-ös rendeletre hivatkoznak, amely nem található meg már a közgyűlési döntések között az interneten. Súlyos problémát jelent, hogy azok, akik átmenetileg nem tudtak fizetni, s így egy időre jogcímnélküli lakásfelhasználókká váltak, csak óvadék megfizetése után kaphatják vissza bérleményüket. Pedig a rokkantnyugdíjból, alacsony jövedelemből élők számára nehézség már a tartozás, s a jogcímnélküliség idején a bérleti díj másfélszeresével egyenlő lakáshasználati díj kifizetése is. Példaként egy 35 négyzetméteres udvari ingatlant említett, amelyet a bérlő alakított át saját költségén falikutas komfortnélküli szükséglakásból fürdőszobás-konyhás komfortos lakást, mégis az átmenetileg kialakult helyzet miatt 230 ezres óvadékot követeltek tőle. Azonban sikerült elérni, hogy akinek határozatlan idejű bérleti szerződése volt arra nem vonatkozik az óvadékfizetési kötelezettség.

szentistvanyi_sajttaj001kf

Kitért a „vis maior” okok miatt nehéz helyzetbe kerültekre is, azaz azokra, akik rokkantság, baleset, megváltozott munkaképesség miatt elvesztették az állásukat, vagy kevesebbet keresnek. Ők tartozásokat kezdtek felhalmozni a lecsökkent jövedelmük miatt, amelynek a befejező pillanata a kilakoltatás lett. Hiába szerettek volna kisebb méretű, alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözni, már minimális tartozás esetén sem tárgyalt velük az IKV, pedig ha időben léptek volna, akkor megoldódott volna az ügy. Mostantól erre is lesz lehetőség, így a lakók és az önkormányzati cég számára is előnyös helyzet jöhet létre. Változik a pontozási rendszer is, eddig a pénzügyi és szociális szempontok közül az előbbiek voltak fontosabbak. „Korábban ez nem volt ennyire szem előtt, mert nem volt ilyen mértékben zászlóshajója a városvezetés politikájának a szociális bérlakások meghirdetése” – fogalmazott. A kereset, az állandó munkaviszony időtartama, a szegedi lakcím időtartama játszott szerepet, azaz egy szociális alapon kiadott bérlakásnál pont azok jártak jól, akiknek stabil egzisztenciájuk volt – ez a képviselő szerint abszurd helyzetet okozott. Itt is ismert eseteket említett Szentistványi, előfordult, hogy egy 2-3, akár fogyatékos, gyermeket is nevelő anya három-négy alkalommal is csak elutasítást kapott. Most változás történt, a holnap elfogadandó rendelet már nagyobb hangsúlyt helyez a szociális helyzetre, de a független városatya szerint még ez is kevés. Kritikával illette, hogy egy főre eső jövedelemnek még mindig minimum 37 500 forintnak kell lennie. Az új rendeletnél az 57 és 64 ezer forint közötti egy főre eső jövedelemnél van a legmagasabb pontszám, amit igazságtalannak tart a politikus. „Kezd jó irányba haladni a pontozás, de továbbra is elfogadhatatlan számomra a rendelet” – mondta. Szerinte még mindig cél egy új, korrekt, igazságos, méltányos szociális bérlakásrendszer kialakítása. Azt kérte, az igazságos teherviselést kialakítását a saját portáján, azaz Szegeden kezdje meg a városvezetés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.