Kultúra

X. Kínai Híd Nyelvi Verseny magyarországi döntője az SZTE Konfuciusz Intézet szervezésében

X. Kínai Híd Nyelvi Verseny magyarországi döntője az SZTE Konfuciusz Intézet szervezésében

2017. május 3., szerda
X. Kínai Híd Nyelvi Verseny magyarországi döntője az SZTE Konfuciusz Intézet szervezésében
Kinai_Hid_Nyelvi_Verseny_IH

Április 28-án a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége főszervezésében és a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet társszervezésében a szegedi IH Rendezvényközpontban rendezték meg a középiskolások számára rendezett X. Kínai Híd Nyelvi Verseny országos döntőjét, amelynek témája „Tanulj kínaiul, és nyiss a világ felé".

Az eseményen többek között az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetei, a Közszolgálati Egyetem, valamint a budapesti Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola kínaiul tanuló diákjai vettek részt.

Nagy Katalin

, Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese köszöntötte a versenyzőket és a jelentős számban megjelent nézőközönséget. Arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a Kínai Híd Nyelvi Verseny valójában egy olyan hidat képez a két ország között, amely nemcsak, hogy egyre szorosabbra fűzi a két ország közötti baráti kapcsolatokat, hanem elmélyíti az egymás között kialakult kölcsönös bizalmat is. Egyúttal megdicsérte és megköszönte a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének kiváló munkáját. A Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) által meghatározott szabályok értelmében a verseny két részből áll. Az első részben a versenyzők egy maguk által írt kínai nyelvű fogalmazást mondanak el és egy Kína-kvíz kérdéseire válaszolnak, majd egy szabadon választott műsorszámot mutatnak be. Az egész verseny több mint öt órán át tartott. A versenyen első helyezett lett Ekler-Szabó Botond Alexander, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanulója, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének regisztrált hallgatója, így ő kapott lehetőséget arra, hogy 2017 őszén részt vegyen a Kínában megrendezett nemzetközi döntőn. A díjak átadására a helyszínen került sor, ahol

Wang Zheng

, Kína Magyarországi Nagykövetségének kulturális tanácsosa adta át a győztes oklevelét és díját. A Kínai Híd Nyelvi Verseny célja, hogy minél több diák ismerkedjen meg az országgal, a nyelvvel és a kultúrával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.