Sport

Vízilabda: lezárta a Vasas elleni párharcot a ContiTech Szeged Diapolo

Vízilabda: lezárta a Vasas elleni párharcot a ContiTech Szeged Diapolo

2017. május 3., szerda
Vízilabda: lezárta a Vasas elleni párharcot a ContiTech Szeged Diapolo
szeged_vasas06_gs

Budapesten is nyert a Vasas ellen, így hetedik helyen végzett a ContiTech Szeged Diapolo.

Arra készült a ContiTech Szeged Diapolo, hogy befejezi a szezont, hiszen egy, a Tüskecsarnokban aratott győzelemmel megszerezte volna a hetedik helyet, ezzel pedig véget ért volna a szegediek számára az idény. Két Sánta Dániel-góllal indult a meccs, a center fórból és akcióból is eredményes volt, ezt azonban a negyed végére ledolgozta a Vasas. A forgatókönyv ugyanez volt a folytatásra: bár a nagyszünetben vezetett a Szeged, de a harmadik negyed elején Simon Henrik ismét egyenlített emberelőnyből, 4-4. Bencz Rolf centergóljával a 21. percben először vezetett a vendéglátó, azonban a Szeged is jól élt a fórokkal, előbb Illés Sándor, majd Kiss Csaba szerzett váltotta gólra a fővárosiak kiállítását. Megint a Vasas egyenlítése, majd fordítás következett - három perccel a vége előtt azonban Illés Sándor kétgólosra növelte a szegediek előnyét, ez pedig döntőnek bizonyult, mert ugyan Lindhout Robin még megfelezte ezt, de az utolsó három perc nem hozott gólt - Meixner Marcell is fontos védésekkel járult hozzá ekkor a győzelemhez. 10-9-es sikerével megnyerte a párharcot, így hetedik helyen végzett a ContiTech Szeged Diapolo a bajnokságban, ezzel véget ért az idény a csapat számára is.

Férfi vízilabda OB I, rájátszás a 7. helyért, 2. meccs

Vasas Plaket - ContiTech Szeged Diapolo 9-10 (2-2, 1-2, 4-3, 2-3)

Budapest, Tüskecsarnok. Vezette: Mucskai Péter, Bereczki Miklós.

Vasas:

Jónás - Bóbis 1, Mészáros Cs., Lindhout 1, Njegovan, Takács 1, Steinmetz 1. Csere: Bencz 1, Koopman, Böröczky, Simon 3, Marnitz 1. Vezetőedző: Földi László.

Szeged:

Meixner - Sedlmayer 2, Kiss Cs. 2, Manhercz Á. 1, Chilkó, Illés 2, Sánta 2. Csere: Pellei, Zsigri, Vukicevic, Nagy M. 1. Vezetőedző: Varga Péter.

Emberelőny:

2/9 ill. 7/13.

Ötméteres:

1/2 ill. 1/1.

Kipontozódott:

Böröczky ill. Chilkó.

Kiállítva, cserével:

Manhercz Á.

A párharc végeredménye: 2-0 a ContiTech Szeged Diapolónak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.