Kultúra

Világháború helyett hidegháború - A Győzelem Napjáról emlékeztek meg az Emlékpontban

Világháború helyett hidegháború - A Győzelem Napjáról emlékeztek meg az Emlékpontban

2017. május 9., kedd
Világháború helyett hidegháború - A Győzelem Napjáról emlékeztek meg az Emlékpontban
2017_0509_Gyoz_02

A második világháborút Európában lezáró Győzelem Napjáról tartott rendhagyó történelemórát a hódmezővásárhelyi Emlékpontban helyi diákoknak május 9-én Miklós Péter történész, az intézmény vezetője, aki szólt a történelmi eseményhez vezető út áldozatairól és máig tartó hatásairól is.

A történész a Szent József Katolikus Általános Iskola és a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola nyolcadikosainak tartott órán elmondta: ezt a napot Moszkvában a mai napig jelentős külsőségek között ünneplik, de más tartalommal emlékeznek meg róla Európában és ismét másként a közép-kelet európai államokban. Németországgal a szövetséges hatalmak 1945. május 7-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt, akik akkor már egy hete elfoglalták Berlint, így Németország kénytelen volt feltétel nélkül megadni magát. A dokumentum május 8-án lépett életbe, amely az időeltolódás miatt Moszkvában már kilencedikére esett, ezért lett a Szovjetunióban és az általa elfoglalt területeken ez a Győzelem Napja. Nyugat-Európa nagy része az angolszász szövetségesek által szabadult fel a náci megszállás alól, míg Közép- és Kelet-Európa egy deffenzíva keretében került szovjet megszállás alá, felváltva a német inváziót. Miklós Péter emlékeztetett: Németország 1941-ben indított háborút a Szovjetunió ellen, amely során csapatai egészen Moszkva alá jutottak, azonban a kocka fordult és mintegy két év leforgása alatt a szovjet csapatok Berlinig jutottak az általuk használt terminológia szerinti Nagy Honvédő Háború során.

2017_0509_Gyoz_08

Az előadó rámutatott: a második világháború során 75 millióan vesztették életüket – ez a mai Magyarország lakosságának mintegy nyolcszorosa –, s az áldozatok jelentős része polgári személy volt. A győzelemnek bár óriási emberi ára volt, azonban megoldást mégsem hozott. Miközben 1945-ben megkezdődött a nácizmus és a fasizmus maradványainak felszámolása, a világ egy részén egy másik totalitárius diktatúra, a kommunizmus épült ki a Szovjetunió vezetésével és kezdetét vette a hidegháború. Az antidemokratikus szovjet állam ellensége volt a nyugati polgári demokráciáknak és ez a szakadás egészen a kilencvenes évek elejéig helyi háborúkkal, kémhistóriákkal, atombombával és fegyverkezési versennyel folyt, de hatásai napjainkban is érezhetők. Elég csak a mai ukrajnai helyzetre gondolni, ahol Oroszország a második világháború végén megszerzett geopolitikai pozícióit igyekszik megtartani. Miklós Péter hangsúlyozta, hogy a huszadik század történelmi eseményei az 1890-es évektől napjainkig egységes folyamatot alkotnak, így a két világháború nem szemlélhető önmagában, s velük napjaink világpolitikai jelenségei is kapcsolatban vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.