Közélet

Vádemelés a halálos balesetet okozó idős és vezetésre alkalmatlan férfivel szemben

Vádemelés a halálos balesetet okozó idős és vezetésre alkalmatlan férfivel szemben

2017. május 17., szerda
Vádemelés a halálos balesetet okozó idős és vezetésre alkalmatlan férfivel szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal balástyai férfivel szemben aki 2015. szeptemberében okozott halálos balesetet a falu külterületén.

A vádirat szerint a hetven év feletti férfi 2015. szeptember 4-én a kora délutáni órákban vezette saját autóját Kistelek felé haladva, amikor a vezetési koncentrációját több másodpercre elvesztette és fékezés nélkül, egyenesen átsodródott az ellentétes forgalmi sávba, majd összeütközött egy az ott szabályosan közlekedő gépkocsival - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. A szabályosan közlekedő autó vezetője késedelem nélkül fékezni kezdett és oldalra kormányzott, de a frontális ütközést nem tudta elkerülni. Az ütközéskor a vádlott által vezetett autó sebessége mintegy 70 km/h volt. Az ütközés következtében a vétlen autót vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette még bekötött biztonsági mellett is. Vádlott 8 napon túl gyógyuló, maradandó sérüléseket szenvedett el. Vádlottat hosszabb idő óta kezelik olyan betegséggel, amely miatt a klinikai vélemények szerint autót nem vezethet, ennek ellenére a férfi kezeléseket rendszeresen nem vett fel, gyógyszereit évek óta nem váltotta ki, valamint nem tájékoztatta az őt kezelő szakorvost a vezetési képességeit érintő betegségéről, az azt érintő időszakosan fellépő panaszairól. Vádlott a gépjárművezetésre egészségügyi szempontból minden kategória tekintetében alkalmatlan volt. Az ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.