Közélet

Tram-train: inkább újratervezés, mint kapkodás

Tram-train: inkább újratervezés, mint kapkodás

2017. május 12., péntek
Tram-train: inkább újratervezés, mint kapkodás
kozgyules_hodmezovasarhely18_gs

Az utóbbi időszakban több kérdés is megfogalmazódott a Hódmezővásárhely-Szeged közötti tram-train ügyében, ugyanis kiderült, hogy a beruházás a korábban megállapított 23,5 milliárd helyett 49 milliárd forintba kerülne. A pénteki, hódmezővásárhelyi közgyűlésen is szó esett a két várost összekötő villamosvasútról.

A grémium ülésén

Hegedűs Zoltán

napirend előtti felszólalásában kijelentette: az árak megduplázásán kívül az is gondot okoz, hogy felmerül, a tram-train ilyen költségek után megtérülő lenne-e. „Ez a projekt 10 éves előkészítésen van túl, így azt gondolom, nem szabad hirtelen ötlettől vezérelve dönteni, nyugodtan meg lehet állni az újratervezés idejére. Az sem jelenthet akadályt, ha ez néhány hónapot igénybe vesz, mert az a cél, hogy a beruházás az itt élők érdekeit szolgálja” – mondta az alpolgármester. A Bajcsy, Szőnyi és Ady Endre utcákon befejezték a közműkiváltást a szakemberek, de a nyomvonal többi szakaszán nem kezdik meg a további munkálatokat. A politikus reméli, hogy megnyugtató válaszok érkeznek és megoldás születik a fejlesztésről.

Lázár János

– aki Hódmezővásárhely- Makó országgyűlési képviselőjeként részt vett a pénteki közgyűlésen –

a csütörtöki Kormányinfón

nyilatkozott az ügyben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter

korábban tíz kérdést intézett

a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, amire a héten kapott 13 oldalas választ. Részleteket még nem közöltek a sajtónak. A politikus szerint bizonyos feltételek mellett, de megvalósulhat a tram-train.

Orbán Viktor

a Modern Városok Program keretében május 26-án Hódmezővásárhelyre látogat, ekkor állapodnak meg vele arról, hogyan éri meg a kivitelezés. „A két városnak szüksége van az új közlekedési eszközre, de nem mindenáron. Egy éve az NFM előterjesztett egy 23,5 milliárdos költségigényű beruházást, most 49 milliárdnál tartunk. Nem biztos, hogy ezzel vége, hallottam 61 milliárdról is. Ez szerintem végiggondolást igényel, mert van egy olyan szám, ami felett ez már nem éri meg a kormánynak” – jelentette ki újságírói kérdésre Lázár János. Úgy véli, a beruházás akkor a legoptimálisabb, ha az Európai Unió finanszírozza. Ha ez nem járható út, és az állami költségvetésből kell kigazdálkodni, akkor túl drága. A miniszter szólt arról is, hogy a konkrét költségek még nincsenek meg, hiszen még zajlik a pályafelújítás közbeszerzése. „Ha túlzó lesz az eredmény, akkor módosítani kell a műszaki tartalmat, minimalizálni kell a befektetést, vagy a műszaki átalakítás eszköz és költségigényét. Tehát attól, hogy egyszer végiggondoljuk, még nem marad el a projekt, de nincs szükség kapkodásra” – egészítette ki. Hozzátette, a tram-train hatalmas fejlesztést hozna a térségben élőknek, de Hódmezővásárhely és Szeged között naponta 100 pár autóbusz és 15 vonat jár, így az alapszintű közlekedés megoldott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.