Kultúra

Tiszta múlt - Magyar kereszténydemokraták 1956-ban + FOTÓK

Tiszta múlt - Magyar kereszténydemokraták 1956-ban + FOTÓK

2017. május 19., péntek
Tiszta múlt - Magyar kereszténydemokraták 1956-ban + FOTÓK
emlekpont_keresztenydemokratak_1956_002

Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata képviselője mutatta be csütörtökön Márianosztrán A magyar kereszténydemokraták és 1956 című kötetet. A rendezvényen részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke is.

"Páratlanul széles társadalmi összefogás alakult ki 1956-ban a kommunista, sztálinista Rákosi-diktatúra ellen, amelynek tevékeny résztvevői voltak a kereszténydemokrata politikusok is" – mutatott rá a tanulmánykötetet ismertető előadásában

Miklós Péter

, emlékeztetve, hogy 1949 eleje és 1956 októbere között a kereszténydemokrata párt Magyarországon nem működhetett legitim módon. A történész hangsúlyozta: a négy tanulmányt és számos korabeli dokumentumot magában foglaló kötet foglalkozik az emigrációval is, hiszen az 1940-es-1950-es években külföldre távozni kényszerült kereszténydemokraták – élükön

Barankovics Istvánnal

– nemzetközi fórumokon – az ENSZ illetékes bizottságaiban, s a kereszténydemokrata európai- és világszervezetekben – képviselték a magyar kereszténydemokrácia és a magyar szabadságmozgalom ügyét. "A kötet különös aktualitását az adja, hogy napjaink magyar parlamentjében demokratikus történelmi pártként egyetlen szervezet van jelen: a Kereszténydemokrata Néppárt" – hangsúlyozta Miklós Péter. A könyvet az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelentető Barankovics István Alapítvány elnöke,

Mészáros József

hozzászólásában rámutatott: a kötetben is felbukkanó európai, keresztény és demokrata értékek segítenek bennünket abban, hogy súlyos helyzetekben megfelelő módon viselkedhessünk, míg a bemutató helyszínéről, Márianosztráról szólva hangsúlyozta: a börtön falai között nem egy kereszténydemokrata politikus raboskodott az általa vallott eszmék iránti hűség miatt. "Az ötvenhatos forradalom hírére az ország és a világ számos pontján lévő kereszténydemokraták egy szempillantás alatt újjáalakították a pártot" – emlékeztetett köszöntőjében

Rétvári Bence

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A KDNP országos alelnöke hozzátette: a kereszténydemokraták október 30-án jelentették

Nagy Imre

miniszterelnöknek a párt újjáalakulását, s bár csak néhány nap telik el november 4-ig, a szovjetek bevonulásáig, mégis kötetnyi dokumentum rögzíti az időszak történéseit. Mind a második világháborút követően, mind a forradalom kitörése után csak pár nap kellett, hogy a kereszténydemokrata párt létrejöjjön, amely igazolja, hogy erre Magyarországon természetes igény volt. S ha már csak egy résnyire is kinyílt a szabadság ajtaja, létrejött a kereszténydemokrata mozgalom. "A huszadik században két alkalommal csak rövid időre maradhatott életben a kezdeményezés a kommunista elnyomás ellenében" – fogalmazott a politikus. "A kereszténydemokraták tiszta múltú pártként örömmel veszik elő ezeket a kortörténeti dokumentumokat" – tette hozzá Rétvári Bence, hangsúlyozva, hogy a magyar törvényhozásnak vannak pártjai, amelyek nem szívesen lapozgatnak a történelem 1956. októberi és novemberi lapjai között. A Demokrata Néppárt nagyobb karriert futhatott volna be, ha a nagyhatalmak nem engedik, hogy a szovjet érdekzónába, szovjet megszállás alá kerüljön Magyarország, vagy 1956-ban érdemi nyomást gyakorolnak a Szovjetunióra, legalább akkorát, mint amilyet napjainkban gyakorolnak Magyarország irányába. Az államtitkár kiemelte: hazánk szabadságot soha nem várhatott külföldről, azt mindig magunknak kellett kivívni. "A kötet azt igyekszik bemutatni, hogyan lehetett kereszténydemokrataként cselekedni 1956-ban a fővárosban, vidéken, vagy külföldön" – mondta el a kötet szerkesztője és egy tanulmányának szerzője,

Kiss Mária Rita

. A történész-politológus, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense a könyv szerkezetéről szólva kifejtette: a politikai-történeti fejezet Szabó Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete munkatársának írása, míg Petrás Éva, az Állambiztonsági Szolgáltatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója a magyar kereszténydemokrata emigráció, valamint a kereszténydemokraták elleni megtorlások történetét foglalta össze.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.