Közélet

Szabó Tünde: már több mint 1,2 millió gyerek sportol naponta

Szabó Tünde: már több mint 1,2 millió gyerek sportol naponta

2017. május 23., kedd
Szabó Tünde: már több mint 1,2 millió gyerek sportol naponta
szabo_tunde_gs

Szabó Tünde szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeként ma már több mint 1,2 millió gyerek mozog naponta rendszeresen legalább 45 percet.

A sportért felelős államtitkár kedden, az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti meghallgatásán elmondta, hogy a 2011-ben bevezetett társaságiadó-kedvezménynek (TAO) köszönhetően az öt látványsportágban 155 ezerrel emelkedett az igazolt versenyzők száma, a 16 kiemelt sportágban pedig a fejlesztési program beindítása óta 30 százalékkal több a sportolók és az edző, az egyesületek száma 10 százalékkal nőtt. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a sportlétesítmény-fejlesztések keretében az első lépcsőben 25 településen létesült új tanuszoda, a második lépcsőben pedig újabb 26 fog épülni, s ezek működtetetését is biztosítani fogja a kabinet. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a magyar sportolók hazai közönség előtt versenyezhessenek, s ennek érdekében idén 81 hazai rendezésű világesemény rendezését támogatja a sportért felelős államtitkárság.

Szabó Tünde

kiemelte: az országos sportági szakszövetségeknek sportágfejlesztésre juttatott összeg 2016-ban meghaladta a 8,4 milliárdot, ezt idén is biztosítani tudják, sőt emellett további összeg áll még rendelkezésre létesítményfejlesztésre is. Az államtitkár történelmi jelentőségűnek nevezte a magyar sport életében a jelenleg 200 főt érintő Kiemelt Edzői Programot, amelyre idén 1,7 milliárd forintot biztosítanak, s emellett elindult az Utánpótlás Edzők Program is, amelyben 350 szakember kap kiegészítő támogatást, összesen évi 400 millió forint értékben. Megemlítette még, hogy a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramjában az idei tanév második felében 20 tanintézmény 97 sportolója kap támogatást, ők 19 sportágat képviselnek. A sportállamtitkárság vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy 2018 szeptemberére fog elkészülni a világ legrégebbi mozgáskultúrával foglalkozó tanintézménye, a Testnevelési Egyetem új, több mint 100 ezer négyzetméteres új campusa. Szabó Tünde végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a sport fejlesztése kihat a sportturizmusra, s ugyanakkor gazdasági hatásai is erősödnek, megállapítása szerint nincs más olyan ágazat, amely annyi pozitív hatást gyakorolna szinte az összes ágazatra, mint a sport.

Ikotity István

LMP-képviselő, bizottsági alelnök nehezményezte, hogy túl sok sportszövetség élén áll fideszes politikus, majd egy képet is átnyújtott ennek bizonyítására. Szabó Tünde válaszában kijelentette: a kormány nem kívánja korlátozni a politikusok szerepvállalását a civil szervezetekben. Hozzátette: a sportági elnököknek felkészültnek kell lenniük, és folyamatosan képezni kell magukat ahhoz, hogy a szövetségük sikeresen működjön.

Hiller István

(MSZP) kérdésére, miszerint támogatná-e azt, hogy Magyarország a következő 15 évben olimpiát rendezzen, az államtitkár azt felelte, ha meglesz a megfelelő összefogás, és érzékelhető lesz a közös akarat, akkor támogatja az olimpiai pályázatot.

Kulcsár Krisztián

, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke beszámolójában nagyon szépnek, de ugyanakkor felemásnak nevezte a magyar csapat riói teljesítményét. A nyolc aranyat és az éremtáblán elért 12. helyet megítélése szerint bárki elfogadta volna az olimpiai előtt, ugyanakkor elismerte, hogy kevés sportág szállította az eredményeket, és összességében kevés helyezést értek el a magyar versenyzők. "A tradicionális sportágakban - vívás, öttusa, kajak-kenu, vízilabda és úszás - továbbra is erősek vagyunk, miközben például birkózásban, tornában és ökölvívásban bőven van tennivaló, a cél az, hogy ezekben is előre tudjunk lépni" - fogalmazott Kulcsár Krisztián, aki szerint mivel a verseny sokkal nagyobb, mint korábban bármikor volt, ezért a riói eredményekkel Tokióban is kiegyezne.

Szántó Éva

, a Bp. 2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője és Balogh Sándor gazdasági igazgató 52 nappal a rajt előtt számolt be a budapesti vizes világbajnokság előkészületeiről. Utóbbi kiemelte, hogy az esemény fő helyszínének számító Duna Arénában minden rendben van, amióta a kft. átvette az üzemeltetést, mindössze egy kijelző romlott el. Jelenleg a kiegészítő munkákat végzik, illetve a hétvégi budapesti vízilabda Bajnokok Ligája Final Six miatt a FINA-arculatúról LEN-dizájnúra kell alakítaniuk az építményt. Szántó Éva elmondta, hogy az úszóversenyek főpróbája jövő csütörtöktől vasárnapig a Budapest Open lesz, míg a szinkronúszás tesztversenyét június 24-én tartják meg a városligeti ideiglenes medencében. Elhangzott továbbá, hogy vízilabdás vb-eseményeknek otthont adó margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda üzemeltetését éppen most vette át a Bp. 2017 Nonprofit Kft., s a kivitelező ezután kezdi meg az ideiglenes lelátó építését.

Schneller Domonkos

, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának stratégiai főigazgatója szerint a nézőtér befogadóképessége biztonsági okokból a tervezett 8000 ember helyett csak 7200 lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.