Közélet

Novák Katalin: Lengyelország és Magyarország szerint is fontosak a családi értékek

Novák Katalin: Lengyelország és Magyarország szerint is fontosak a családi értékek

2017. május 19., péntek
Novák Katalin: Lengyelország és Magyarország szerint is fontosak a családi értékek
novak_katalin02_gs

Lengyelország és Magyarország szerint is fontosak a családi értékek, ezt mindkét ország igyekszik kormányzati szinten is megjeleníteni és támogatni a családbarát szemléletmódot a lehető legtöbb területen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek telefonon azután, hogy Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével közösen Varsóban megbeszélést folytatott Elzbieta Rafalska lengyel család- és munkaügyi, társadalompolitikai miniszterrel.

Novák Katalin

azt mondta, Magyarország és Lengyelország hasonló demográfiai problémákkal küzd: alacsony a gyermekvállalási kedv, kevés gyermek születik. Ugyanakkor mindkét kormány felismerte, hogy a családok támogatásán keresztül tudja megerősíteni az országát, valamint azt, hogy fontos a munka és a család összeegyeztetésének segítése - emelte ki az államtitkár. Megjegyezte, Lengyelországban is voltak olyanok, akik attól tartottak, hogy a családpolitikai intézkedések miatt a nők kivonulnak a munkaerőpiacról, ám ennek épp az ellenkezője történt: a munkaerőpiaci adatok kedvező irányba fordultak, és a gazdasági adatok is visszaigazolják, hogy sikeres a lengyel családpolitika is. Novák Katalin elmondta, Lengyelország figyelmesen tanulmányozza a magyar családpolitikai intézkedéseket, jó példának látják a családi adókedvezményt, az otthonteremtési kedvezményt vagy a bölcsődeépítési programot. Látva a javuló demográfiai eredményeket, eredményesnek ítélik a magyar kormány családokat érintő intézkedéseit - jelentette ki. Hozzátette, Lengyelország úgy látja, hogy Magyarországon értékalapú kormányzás folyik, és fontosnak tartja, hogy bizonyos értékek - például a család - határozottabban megjelenjenek a lengyel kormány munkájában is. Novák Katalin szólt arról is, hogy Magyarország is figyelemmel kíséri a lengyel családpolitikai intézkedéseket. Nem ugyanolyanok a megoldások, de nem ugyanolyan a lengyel és a magyar társadalom sem, ezért mindkét országnak meg kell találnia a saját útját a társadalompolitika vonatkozásában - fogalmazott. Ezért mindkét ország veszélyesnek tartja azt az európai uniós tervet, amely egységes szociális ellátórendszerről szól, az egységesítés következtében ugyanis pont azok az értékek vesznének el, amelyeket az egyes tagállamok tudnak adni a saját állampolgáraiknak. A megbeszélésen megállapodtak arról, hogy ebben az ügyben határozottan kell fellépni, és a saját állampolgárok érdekeit kell szem előtt tartani - fűzte hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.