Sport

Női labdarúgás: két mérkőzés választja el a Szent Mihályt az első osztálytól

Női labdarúgás: két mérkőzés választja el a Szent Mihályt az első osztálytól

2017. május 27., szombat
Női labdarúgás: két mérkőzés választja el a Szent Mihályt az első osztálytól
szent_mihaly-budaors011kf

Az Újpest elleni osztályozós párharcban vívhatja ki Cserenkó Szabolcs együttese az első osztályú szereplést.

Sorsdöntő mérkőzések várnak a Szent Mihály női labdarúgó csapatára, legalábbis abból a szempontból, hogy az Újpest elleni oda-visszavágós osztályozó találkozókon dől el, hogy a következő szezont melyik osztályban kezdheti meg a csapat. A női NB II második helyezettje a Kelen-Budaörs elleni bajnoki győzelemmel biztosította be bajnoki második helyét és az biztosnak tűnt már hetek óta, hogy az Újpest testén keresztül vezethet az út az első osztályba a szegedi lányok számára. „Két fontos mérkőzés vár ránk, azt hiszem, ha már idáig eljutottunk szeretnénk pozitívan befejezni ezt a szezont. A sorsolás nekünk kedvez azzal, hogy idegenben vághatunk neki ennek a párharcnak, hiszen egy Újpesten elért jó eredménnyel a hazai visszavágón ambiciózusabb terveket is szövögethetünk” – mondta portálunknak

Cserenkó Szabolcs

, a Szent Mihály vezetőedzője. A klub vezetése korábban már

biztosította arról az együttest

, hogy amennyiben a pályán sikerül kivívni az első osztályú tagságot, minden feltételt megadnak a lányoknak az NB I-es szerepléshez. Abba már az NB II-ben is belekóstolhatott a Szent Mihály, hogy milyen egy első osztályú kerettel rendelkező csapat ellen játszani, hiszen a Diósgyőr Cserenkó Szabolcs elmondása szerint már télen NB I-es kerettel rendelkezett, azonban a vezetőedző úgy gondolja, hogy talán az Újpest kicsit közelebb áll játéktudásban saját csapatához. „Nem akarom alábecsülni jelenlegi ellenfelünket, de azt gondolom, hogy a DVTK egy picit előrébb tart, mint a jelenlegi Újpest. Azért merem ezt állítani, hiszen mindkét klubnál ismerem a feltételeket, és azt hogy milyen körülmények között dolgozhatnak. A lila-fehérek évek óta az első osztály alsó feléhez tartoznak, ezzel együtt természetesen ebben a párharcban is feléjük billen a mérleg nyelve, hiszen sok NB I-es rutinnal rendelkező játékost tudhatnak a keretükben. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a mi csapatunkban nagyon sok a tehetséges és a rutinos lány is, így olyan nagy különbség nincs a csapatok között” – tette hozzá a vezetőedző. Az Újpest az idei szezonban a Jet Sol Liga alsóházának utolsó előtti helyén zárt, megelőzve a Honvédot, ami ugyanakkor az erősségük lehet, hogy gyakorlatilag évek óta állandó és egységes csapattal dolgozhatnak. „Sokat beszélgettünk a lányokkal erről a párharcról, hiszen már hetek óta tudjuk, hogy osztályozót vívhatunk. Mentálisan teljesen felkészült a csapat, a saját habitusomat is ismerve ezzel a részével nem lesz gond a találkozókon” – zárta Cserenkó Szabolcs. A Szent Mihály az Újpest otthonában kezdi meg az osztályozós párharcot vasárnap 17 órakor, míg a visszavágóra egy héttel később, Tápén kerül sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.