Közélet

Misszió a fiatalok lelki gondozásért – Megnyílt a Forráspont Szegeden

Misszió a fiatalok lelki gondozásért – Megnyílt a Forráspont Szegeden

2017. május 10., szerda
Misszió a fiatalok lelki gondozásért – Megnyílt a Forráspont Szegeden
forraspont21_gs

Megkezdte működését a keresztény értékeket hordozó, mentálhigiénés segítséget nyújtó Forráspont Lelkigondozó Szolgálat Szegeden. A Katolikus Házban rendezett ünnepélyes megnyitón elhangzott, a Forráspont az a hely, ahol meghallgatnak minden betérőt, és azt üzenik minden egyes fiatal számára: nincsenek egyedül.

Kiss-Rigó László

megyés püspök arról beszélt, hogy valószínűleg a történelem minden idejében az adott kortársak úgy érezték, felgyorsult az élet. A 21. században legalábbis ezt érezzük, gondoljunk csak a technikai fejlődésre. Elmondta, érezhetjük, hogy sok tekintetben gyorsabb, hatékonyabb, érdekesebb lett az életünk, ám az is megfigyelhető, hogy az ember az előbbiek miatt zsugorítja egyes növények és állatok életterét. Azt azonban később vette észre az ember, hogy saját mega őshonos területét, magát a társadalmat is zsugorítja, és ez veszélyezteti fizikai egészségén kívül a lelkit is. A megyés püspök azt mondta, mindenkit érinthet, hogy testi-szellemi immunrendszerét rongálják például az említett hatások, s ilyenkor szükség van fizikai segítségen túl egy szellemi-lelki segítő jobbra. Ezt vállalja fel az a projekt, aminek a keretében megnyílt a Forráspont. „Ez a szakszolgálat nem egy pályázati lajstromszámmal ellátott porhintés akar lenni, hanem egy valódi együttműködésen alapuló, egymás kiegészítésével dolgozó önkéntesek, szakemberek közössége” – hangsúlyozta a megyés püspök, sikert kívánva a munkájukhoz. A rendezvényen

Szabó Gábor

, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy az universitasra bekerülő fiatalok egyrészt kevesebb lehetőséget kapnak az önálló élettel való szembesülésre, másrészt felbomlottak azok az egyetemi csoportok, amelyek korábban számos problémát tudtak kezelni. Az SZTE a problémára a megoldás – ezt szokta hangoztatni a rektor, ám ez esetben úgy látja, a probléma korlátlan szállítója lehet az intézmény, hiszen a fiatalság körében világosan látják, hogy szükség van olyan támaszra, mint amilyet a Forráspont nyújthat. Kitért egy felmérésre is, amelyből az derült ki, hogy az SZTE-s hallgatók a többi egyetemhez képest nagyobb arányban veszik igénybe az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ szolgáltatásait, ami a rektor szerint nem azt jelenti, hogy az idejáró fiataloknak több a gondjuk lenne, inkább azt, hogy többen értették meg, hogy van segítség, és tudják hova lehet fordulni. Azt mondta, ebből a fajta segítségből sosem lehet elég, ezért is tartja pozitívnak a Forráspont megnyitását, és arra számít, hogy a jövőben még többet kell tenni ezen a téren a fiatalokért.

Tajti Péter

, a szolgálat szakmai vezetője az összefogás fontosságát emelte ki, amellyel létrejöhetett a Forráspont. Elmondta, hogy minden szegedi egyházi kollégiummal együttműködnek, de nyitottak a többi kollégium irányába is. „Ez az a hely, ahol meghallgatásra talál minden betérő” – fogalmazott, majd arról is szólt, hogy minden fiatalnak azt üzeni a Forráspont, hogy nincsenek egyedül. Hangsúlyozta, a pályázati projekt három évre szól, de szerinte ez nem egy feladat, amit bizonyos ideig el kell végezni, hanem egy misszió a fiatalok boldogulásáért. Elmondta azt is, hogy bár a szakszolgálat keresztény értékeket hordoz, vallási hovatartozásra tekintet nélkül mindenkit szívesen fogadnak.

forraspont15_gs

Az előzményekkel kapcsolatban elhangzott, hogy

Serfőző Levente

püspöki helynök, amikor egyetemi lelkészként dolgozott és a Szent Imre Szakkollégiumot vezette, azt tapasztalta a fiatalokkal folytatott beszélgetései során, hogy időnként olyan élethelyzetbe kerülnek, amikor nem elég egy barát, szülő vagy lelki vezető segítsége, hanem ennél többre van szükség. A mintát, hogy miként is működhet egy ilyen hely, a budapesti Oázis Lelkigondozó Központot adta, majd tavaly megjelent egy pályázat, amit meg is nyertek, s amelynek projektgazdája a Világi Apostolok Közössége, míg konzorcium partnere a Szent Imre Szakkollégium. Így nyithatta meg kapuit a Forráspont Lelkigondozó Szolgálat. A díjmentes szakszolgálat az a hely, ahol meghallgatják a betérőt bármilyen témakörben is lenne szüksége tanácsra, útmutatásra, segítségre. Fő tevékenysége az egyéni kísérés, mely személyenként maximum 5 alkalmas találkozás-sorozatot foglal magában. Tréningeket is szerveznek elsősorban az egyetemi kollégiumok lakói részére, valamint családfókuszú kurzusokat terveznek indítani szeptembertől. Elindították a „Térj-be-órák” programot is, amely azonnali segítséget kínál mindazok számára, akik még nem tudják, hány alkalommal, de beszélgetni szeretnének valakivel, aki szakértő lelki és pszichés téren. A Forráspont munkatársai szerdán és csütörtökön 14 és 16 óra között várják a meghallgatásra vágyókat a Dugonics tér 12. szám alatt található a Katolikus Ház alsó szintjén, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség irodahelyiségében. Bejelentkezni

közösségi oldalukon

, telefonon a 20/368-9412 számon, vagy személyesen a Forráspont Lelkigondozó Szolgálatnál lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.