Sport

Kulcsár Krisztián: Szeged erős bástyája lesz a magyar sportnak

Kulcsár Krisztián: Szeged erős bástyája lesz a magyar sportnak

2017. május 7., vasárnap
Kulcsár Krisztián: Szeged erős bástyája lesz a magyar sportnak
kulcsar_ktisztian01_gs

Új elnököt választott a Magyar Olimpiai Bizottság, a szervezet tisztújító ülését követően a kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyéniben világbajnok vívót, az eddig Svájcban dolgozó Kulcsár Krisztiánt választotta meg első emberének. A Budapesti Olimpiáért Mozgalom egyik alapítója a SZEGEDma.hu-nak elmondta, továbbra is elkötelezett az iránt, hogy hazánk ötkarikás játékokat rendezzen, ebben pedig fontos szerepet tölthet be Szeged is.

- Május másodikán választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének. Hogy zajlottak az első munkanapok? Megválasztását követően azt nyilatkozta, szerdán máris munkába áll.

- Ez a második napom, amit a hivatalban töltök. Rögtön a választás után találkoztam az elnökség tagjaival, átbeszéltük a főbb irányokat, illetve azt, hogy a programot miként tudjuk a gyakorlatba átültetni. Tájékozódom a meglévő helyzetről, priorizálom az előttem álló feladatokat. Mondjuk úgy, az ismerkedésen túl vagyunk már, és a napi ügyek felvétele zajlik.

- Mennyire tekint fontos feladatként arra, hogy az olimpiai eszme szélesebb körben terjedjen el Magyarországon? Túl vagyunk egy visszavont pályázaton, viszont, ahogyan a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila is fogalmazott portálunknak, céljuk, hogy ismét megteremtsék a többségi támogatottságot az olimpiai pályázat mögött. Ebben összecsenghet az, amit ön is említett egyik első interjújában: fontos, hogy jobb kommunikációval bírjon a Magyar Olimpiai Bizottság.

- Teljességgel természetes és magától értetődő, hogy én mint a Budapesti Olimpiáért Mozgalom egyik alapítója és most már a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elkötelezett vagyok amellett, hogy Magyarország valamikor olimpiát rendezzen. Elsődleges feladat, hogy e mögé társadalmi konszenzust alakítsunk ki, és azt, hogy az olimpiai eszme újra megkérdőjelezhetetlen legyen minden magyarnak. Ami a jobb kommunikációt illeti, ezt érdemes konkretizálni. Nem egyoldalú kommunikációról beszélek, hanem a tényleges együttműködésről, a partnerség kialakításáról, aminek a kommunikáció a része azokkal a szereplőkkel, a hazai sportvilággal, akikkel nem feltétlenül volt a legjobb ez a kooperáció. Ezen javítani szeretnék, és javítani is fogunk. Ebben benne van ugyanúgy az állami sportirányítás, a sport-szakállamtitkárság, és beleértendők természetesen az olimpiai charta alapján a MOB első számú tagjain, a sportági szakszövetségek, az egyesületek és a műhelyek. Szélesre kell tárjuk az ajtót az üzleti világ előtt, hogy külső forrásokat tudjunk ismét magunkhoz vonzani. Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenünk, mert kulcsfontosságú az is, hogy a média felé való kommunikációnk is javuljon.

- Szintén említette, hogy a magyar sport számára fontos lenne, hogy minél több tisztségviselői szerepet töltsenek be hazánk sportvezetői a nemzetközi szervezetekben. Ezt illetően személyes tapasztalatokkal is bírhat, hiszen a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatójaként dolgozott 2014 óta.

- Nemzetközi szempontból a magyar sport első számú képviselője, partnere minden körülmények között a nemzeti olimpiai bizottság. Amikor általánosságban a sportot képviselni kell, akkor függetlenül az adott ország sportirányítási helyzetétől, első partner a nemzeti olimpiai bizottság. Nyilvánvalóan sokat segít, hogy személyes kapcsolatrendszert építettem ki több nemzetközi olimpiai bizottsági taggal és sok nemzetközi szövetséggel is. Ez már most érezhető, amikor az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kapcsán az Európai Olimpiai Bizottsággal beszélek.

- Milyen szerepet tölthet be Szeged a magyar sport életében? Nemrégen a városban járt Ön is, amikor a BOM vidéki országjárásának első állomásaként Szegedre érkeztek.

- Nem véletlenül látogattuk meg Szegedet, a város zászlóshajója a magyar sportnak, talán nem is kell kiemelnem azokat a sportágakat, amelyekben Szeged élen jár, és világversenyeket is rendeznek. Teljesen természetes, hogy egy nagyon erős bástya lesz a jövőben is, teljes erővel támaszkodunk a szegedi sportra.

- Miért választotta jelmondatának a Csillagok háborújából ismert Yoda mestertől vett idézetet, mi szerint: „Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!”?

- Ez egy nagyon találó mondás arra a helyzetre, amivel jómagam is szembesültem, amikor nagyon erősen elkezdtem gondolkozni azon, hogy induljak a MOB-elnökségért. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy két ilyen kiemelkedő személyiség mellett, akik velem ringbe szálltak, önmagában a próbálkozás kevés lett volna. Céltudatos és határozott elszánás volt bennem ezt illetően.És ugyanilyen céltudatos elszánás van bennem a programom megvalósításában is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.