Közélet

Kondicionáló parkot adtak át az újszegedi Partfürdőn + FOTÓK

Kondicionáló parkot adtak át az újszegedi Partfürdőn + FOTÓK

2017. május 18., csütörtök
Kondicionáló parkot adtak át az újszegedi Partfürdőn + FOTÓK
kondicionalo_park006kf

A kondipark elsősorban a Szegedi Úszó Egylet sportolóinak a szárazföldi felkészülését biztosítja, de a sportszerető szegediek előtt is nyitva áll.

Sajtótájékoztató keretein belül adták át az újszegedi Partfürdőn az újonnan megépített kondicionáló parkot, amely a Szegedi Úszó Egylet sportolóinak erőnléti felkészülését hivatott szolgálni. Az átadáson részt vett

Nagy Attila

, a Szegedi Úszó Egylet elnöke,

Bienerth Gusztáv

, a Magyar Úszó Szövetség elnöke,

Joób Márton

a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke, valamint az Amerikából, friss diplomával hazatérő

Olasz Anna

hosszútávúszó is. Nagy Attila elmondta, nem ez az első beruházás, amely a szegedi úszósportot támogató létesítmény-fejlesztési terv keretein belül valósult meg. 2014-ben már átadtak egy levegőszűrő berendezést a Városi Sportuszodában, a kondipark pedig az úszók szárazföldi felkészülését szolgálja majd. Az egyesület elnöke azt is elárulta, hogy a beruházás összértéke igen jelentős, mintegy kilenc millió forint összegű, hozzátette, hogy az átadást követően nem csak a sportolók, hanem a szegedi, sportot szerető közönség is birtokába veheti. A Sportuszoda nyári felújítása miatt különös jelentőséggel bír az új kondipark, hiszen a mellette található 50x20 méteres medencével együtt a Szegedi Úszó Egylet versenyzőinek felkészülése ezáltal zökkenőmentesen folytatódhat. Köszönetet mondott a Magyar Úszó Szövetség vezetőségének, az úszást támogató városi vezetőknek, valamint az Ifjúsági Ház vezetőjének az együttműködésért és kiemelte a Haász Kft. precíz, pontos kivitelezését is. Ezen felül a Szegedi Úszó Egylet edzői kollektívájának is megköszönte a munkáját, hiszen ahogy fogalmazott, a létesítmény-fejlesztés támogatása mindig összefüggésben van az egyesület sportági tevékenységével. „Szeged kiemelkedő úszóbázis, volt már a Hónap Műhelye a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon szavazásán, Olasz Anna hosszútáv úszó képviselte városunkat Rióban, jelenleg pedig hét versenyzőnk szerepel a szövetség Jövő bajnokai programjában és idén is elszántan készülnek a hazai rendezésű világbajnokságra, illetve a győri ifjúsági olimpiára” – tette hozzá az elnök. Megjegyezte, bíznak benne, hogy a Magyar Úszó Szövetség és a város a jövőben is támogatni fogja a hasonló fejlesztéseket és a szegedi úszósportot. „Azt gondolom, hogy méltó csattanója ennek a kondiparknak az átadása a Szeged Város rendezvénysorozatnak, ami május 21-ig tart és a Hídivásárral zárul. Reméljük, hogy a sárkányhajó versenyen már a sportolók is kipróbálhatják az új létesítményt” – zárta Nagy Attila.

kondicionalo_park004kf

Szeged a magyar úszósport egyik fellegvára

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke megerősítette, hogy Szeged a továbbiakban is számíthat a szövetség támogatására, a Szegedi Úszó Egylet, a szegedi közönség, az edzők, a sportolók, a vezetők egyaránt, hiszen Szeged fontos a szövetség számára, mivel a magyar úszás egyik kiemelkedő letéteményese és fellegvára. Az itteni fejlesztések és szakmai munka a magyar úszósport érdeke is. Kiemelte, 2017 sok szempontból is kiemelkedő éve a magyar úszósportnak, részben azért, mert Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a sportági világbajnokságot, ami Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz. Úgy fogalmazott, ez egy kiváló lehetőség a magyar úszók számára, hogy hazai környezetben szerepelhessenek egy ilyen fontos világversenyen és kiváló lehetőség arra, hogy az úszás a szó pozitív értelmében is fókuszba kerüljön. Elmondta továbbá, hogy a szegedi Maty-éren rendezik meg a nyíltvízi országos bajnokságot, majd hozzátette, minden, ami az úszásról szól az országban, az közvetve, vagy közvetlenül Szegedről és az itt végzett munkáról is szól. „Az úszás egy olyan sikersportág, ahol nagyon sokan tettek azért, hogy a világban is elismerjék a magyar úszósport teljesítményét és biztos vagyok abban, hogy 2017 a Szegeden zajló munka számára is egy érdemi előrelépést fog jelenteni” – mondta Bienerth Gusztáv.

Jól haladnak az új uszoda beruházási munkálatai

Joób Márton, a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke elmondta, hogy nagyon boldogok és büszkék arra, hogy hosszú évek óta kiváló az együttműködés a Szegedi Úszó Egylet és a város között. „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ez így is maradjon, hiszen nagyon jó munkát végeznek az egyesületnél és nagyon büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértek” – tette hozzá az elnök. Elmondta, hogy jól haladnak az új uszodának a beruházási munkálatai, a tervek elkészültek és 2019-re tervezik az átadást, amely lehetőséget biztosít majd arra, hogy a Szegedi Úszó Egylet és a további egyesületek tovább növekedhessenek. Ahogy fogalmazott. „Az úszófelület jelenleg határt szab a növekedésnek és ezt igyekszünk minél gyorsabban orvosolni és megoldani. Az elmúlt időszakban kiváló kapcsolat alakult ki a város és a szakszövetségek, valamint az egyesületek között és örülünk annak, hogy a kondipark beruházást a szövetség támogatta.” – tette hozzá Joób Márton.

kondicionalo_park001kf

Nagy Attila azt is elmondta, hogy nagyon sok segítséget kaptak az elmúlt hónapokban Jávorszky Ivántól és az Ifjúsági Háztól, hogy a Sportuszoda felújítása miatti problémákat sikeresen megoldják. „Van egy olyan mondás, hogy az egészséges embernek ezer kívánsága van, a beteg embernek csak egy. Azt gondolom, hogy nekünk ezer kívánságunk van, és azt szeretnénk, hogy ha ezer kívánságunk is maradna. Nagyon örültem, amikor Attilával, a Szegedi Úszó Egylet elnökével találkoztunk és megállapodtunk abban, hogy dolgozzunk együtt, közösen a fiatalok egészsége és sikere érdekében, hogy a Sportuszoda bezárását követően új helyre jöhessenek a sportolók. Ide, a Partfürdőre esett a választásunk, az 50x20 méteres medencét az Úszó Egylet tagjai használhatják egész nyáron” – tette hozzá Jávorszky Iván.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.