Írjon nekünk

Közélet

Kevesebb arzén és ammónium lesz a szegedi vízben – befejezték a „Szeged-Algyő” Ivóvízminőség-javító projektet + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

ivovizminoseg-javito_projekt016kf

Uniós és állami támogatások segítségével befejeződött a Szegedet és Algyőt érintő projekt 3,3 milliárd forintos projekt. Eredetileg ugyan 2015-re tervezték ezt, de problémák merültek fel, újabb baktériumszűrőkre volt szükség, valamint a kivitelező sem végzett időben. A fejlesztésre elsősorban az EU elvárásai miatt volt szükség.

Ünnepélyes keretek között befejeződött a szegedi Margaréta utcai vízmű telephelyen az ivóvízminőség-javító projekt, amelynek eredményeképpen a szigorúbb EU-s követelményeknek is megfelelhet a szegedi és az algyői ivóvíz. A célra 3,3 milliárd forintot nyert el a társulás az Új Széchenyi Terv keretében az uniótól és a kormánytól. Ennek köszönhetően öt szegedi és az algyői vízmű telepen megújult az ivóvíztisztítási technológia. 4,7 km új ivóvízvezetéket építettek, 11,4 km ivóvízhálózatot felújítottak, valamint a teljes – 684,5 kilométeres hálózatot – mechanikus úton kitisztították, valamint részben korszerűsítettek, részben létrehoztak huszonöt víztároló medencét.

„Mi szegediek és algyőiek évtizedeken keresztül úgy éreztük, hogy jó minőségű vizünk van. Azonban tudomásul kell venni, hogy az uniós csatlakozás miatt különböző szabályokat be kell tartanunk, s a víz két szegmense is az EU-s határértéken felül volt. Másrészt rekonstrukciós és hálózatbővítési munka is folyt, amely kiegészíti az előző, nagyon fontos indokot” – fogalmazott Molnár Áron a „Szeged-Algyő” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás nevében. Azt gondolja, hogy a projekt jelentősége elsősorban az egészség területén válik mérhetővé.

ivovizminoseg-javito_projekt003kf

Emlékeztetett rá, hogy sokáig azt hitték, hogy határidőre befejezik a munkát, de végül mégsem készült el mindennel időben a kivitelező, így felbontották a szerződést. A költségeket Szeged vállalta, s kötbérkövetelést terjesztett elő a megyeszékhely, az ügyben azonban még egyelőre nem döntött a bíróság az ügyben.

Úgy látja, a projekt elérte a célját. „Igaz, a próbaüzemnek még vannak hátulütői, ahogy a szegedi és algyői lakosság tapasztalja, de reméljük, hogy a tapasztalt minőségromlás csak ideig-óráig tart majd” – utalt a lakossági panaszokra a polgármester.

Számított a problémákra Istókovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója. Gyakorlatilag egy új egyensúly jön létre a rendszerben, most a megváltozott összetételű víz reakcióba lép a hálózat falán lévő biofilmmel, elsősorban vasbaktériummal, ami az egészségre ártalmatlan. Nem kívánja tagadni, hogy büdös a víz, de ez a szag gyorsan eltűnik. A felsorolt nehézségek még néhány hónapig előfordulhatnak, de utána megszűnnek.

ivovizminoseg-javito_projekt001kf

„Nem gondolom, hogy sikertörténet volt, de az látható, hogy rendkívül bonyolult feladatot kellett megvalósítani” – mondta Istókovics. A technológia a szakember szerint már jól működik, kevesebb arzént és ammóniumot tartalmaz az ivóvíz. Hangsúlyozta, Szeged már eddig is jó helyzetben volt, mert védett vízbázissal rendelkezik. Nehézség, hogy meleg víz jön fel, így a baktériumok miatt tovább kell szűrniük azt.

A szakember elárulta, hogy az egyetemeken azt tanítják, hogy a legjobb, ha minél kevesebbet tisztítják – sőt, inkább csak fertőtlenítik – a vizet. Azonban hiába kívántak egyedi határértékeket kérni, nem kaptak, s a projektből sem tudtak kimaradni, igaz, ha már elkészült, elégedettek vele. „Több mint 500 milliót kellett még a technológiára költeni. Többek között UV fertőtlenítő berendezések épültek be, valamint olyan eszközök, amelyek javították az ivóvízbiztonságot” – magyarázta a vezérigazgató.

„A vízdíjakhoz előbb-utóbb hozzá kell nyúlni” – állította a Szegedi Vízmű vezetője. Azt reméli, hogy a kormány ezt belátja, s a választások után megemelik az összegeket, mert ellenkező esetben felélik a teljes közmű vagyont a hazai cégek, miközben felújítani, működtetni kell a kibővült hálózatot.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Esik a benzinár, ki tudja, hol áll meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Péntektől ismét csökken a benzin ára.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több marad másra, ha e-jeggyel vonatozol!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá nem is kevéssel! HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Ruhadarabok egy fűtéstechnikai üzlet előtt? – Nemes célért fogtak össze Szegeden!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Nem mindenkinek van lehetősége esténként a meleg szobában néznie kedvenc televízió-műsorát, meleg ételt fogyasztania családja körében.

Tovább olvasom

Aktuál