Szórakozás

Hétfői programajánló: Egy őrült naplója, táncház

Hétfői programajánló: Egy őrült naplója, táncház

2017. május 21., vasárnap
Hétfői programajánló: Egy őrült naplója, táncház
tanchaz_jate

Folytatódik a THEALTER U21 plusz kisfesztivál, a JATE Klub pedig táncházba várja az érdeklődőket.

A VII. THEALTER U21 plusz kisfesztivál keretein belül Nyikolaj Vasziljevics Gogol “Egy őrült naplója” című monodrámáját tekintheti meg a közönség a

Kisszínházban

20 órától. Gogol „pétervári történetének” főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás, a Katona József Színház művésze játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban: rá épült a híres Ledarálnakeltűntem is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be. Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készült. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője” a sokoldalú művész által tervezett díszlet, valamint az atmoszférát megteremtő loop, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje. Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés ma is ugyanolyan aktuális. Rozsdamaró táncház várja az érdeklődőket a

JATE Klubban

20 órától. Muzsikálnak: Csonka Ferenc prímás, Népművészet Ifjú Mestere, Patyi Zoltán prímás, Nagy Gábor kontrás, dudás, Népművészet Ifjú Mestere, Králik Gusztáv bőgős. Táncot tanít: Számfira Máté.

Folyamatos kiállítások, programok:

Száz évvel ezelőtti történéseket elevenít fel a

Somogyi-könyvtár

Anno 1917 című kiállítása, amelyet május 18-től július 1-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Hogyan élt 1917-ben a világ, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? A fronton zajló események mellett békés pillanatokat: a tudomány és technika eredményeit, irodalmi és képzőművészeti alkotások születését is fölidézik a 100 éves újságok, könyvek, plakátok, fotók és kéziratok. Ottlik Géza (1912 – 1990) Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító születésének 105. évfordulóján „a magyar intellektuális próza kiváló alkotója” köteteiből rendezett kamarakiállítás nyílik a

Somogyi-könyvtár második emeleti kölcsönzőjében

. „Aggodalmas pontosság, a magával folytatott alkudozás minden szóért, és a meg nem alkuvás sem gondolkozásban, sem stilisztikában jellemzi regényeit, kisregényeit, novelláit és műfordításait. Kiemelkedő tudású bridzsversenyző, többszörös magyar bajnok és kiváló szakíró, a bridzs-játék megújítója” – olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtár internetes oldalán. Az Éjszakai hajózás című kiállítás május 4-től június 1-ig tekinthető meg.

osnyomtatvany_kiallitas001kf

A

Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtárának

ősnyomtatványaiból nyílt kiállítás, a német nyomdászmesterek által készített kötetek közül több szerzője magyar, az egyikben szereplő lapszéli jegyzetek pedig a “szögedi” írásbeliség legrégebbi emlékei. A kiállítás katalógusa szerint bár a szegedi egyetem könyvtára nincs még százesztendős – az elődintézmény, a kolozsvári universitas gazdag bibliotékája az első világháborút lezáró békekötést követően Erdélyben maradt – régikönyv-állománya országosan is jelentős. A legtöbb muzeális kötet 1949 és 1952 között a főúri és egyházi gyűjtemények államosítása során került a könyvtárba. A tárlat látogatói megismerhetik az egyetemi könyvtár legrégebbi nyomtatványát, egy 1476-ban Velencében megjelent Bibliát, két német mester Franz Renner és Nicolaus von Frankfurt munkáját. A klasszikus szerzők művei és a ferences barátok munkáját segítő bibliamagyarázatok mellett a kiállított kötetek között szerepel Thuróczy János Chronica Hungarorum cím műve, amely első kiadása 1488-ban készült Brünnben. „Te vagy az én teljességem”: Szent Flóriántól Szent II. János Pálig – szentek a művészetben címmel, a május 4-i Szent Flórián nap kapcsán kiállítás nyílt a

Somogyi-könyvtár első emeletén

. A tárlat, amelyhez tűzoltó-történeti kiállítás is kapcsolódik (lévén Szent Flórián a tűzoltók védőszentje), április 28-tól május 31-ig tekinthető meg. A könyvtár művészeti albumaiból összeállított anyag válogatást kínál a 3-4. századi római vértanúk (Szent Flórián, Szent Márton, Szent Sebestyén, Szent György) ábrázolásaiból, valamint megemlékezik Szent Lászlóról és Szent II. János Pálról is.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a

Móra Ferenc Múzeum

új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.