Közélet

Fidesz: a költségvetési javaslat elősegíti a teljes foglalkoztatás megvalósulását

Fidesz: a költségvetési javaslat elősegíti a teljes foglalkoztatás megvalósulását

2017. május 16., kedd
Fidesz: a költségvetési javaslat elősegíti a teljes foglalkoztatás megvalósulását

A 2018-as költségvetési javaslat támogatja a teljes foglalkoztatás megvalósulására irányuló gazdaságpolitikát és tovább erősíti a családok támogatását - értékelt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, kitérve arra: a gazdaság teljesítményének köszönhetően tovább tudják vinni a munkából élők bérfelzárkóztatását.

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy már a 2017-es büdzsén és a 2018-as indítványon is átvezetik a munkaadókkal és munkavállalókkal kötött megállapodást a minimálbérről és a szakmunkás bérminimumról. Másrészt a jövő évi javaslat általános érvénnyel végigviszi a közszférában a béremeléseket, ezért a frakció támogatja azt - tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy a 2018-as előirányzatok mindenhol magasabbak, mint a 2017-es volt, miközben a kormány tudja tartani az adócsökkentés politikáját, a gazdasági növekedésre alapoz és féken tartja az inflációt. Kitért arra: az első negyedéves adatok szerint a gazdasági növekedés 4,1 százalék volt az előző évhez képest, vagyis a gazdaság kitűnően teljesít, így a munkából élők bérfelzárkóztatását tovább tudják vinni.

Kósa Lajos

jelezte azt is, hogy az adócsökkentés mellett az eljárási kérdésekben is további egyszerűsítéseket valósít meg a kabinet, a családok támogatása pedig tovább erősödik a kétgyermekeseknek járó további kedvezmények és az otthonteremtési program révén. A frakcióvezető közölte, hogy tesznek módosító javaslatokat is: a képviselőcsoport számára fontos az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, így valamennyi sertéstermékre, például a zsírszalonnára is 5 százalékos áfát alkalmaznának. Kérdésre közölte: az egyeztetés része az eszközkezelősök kötelező kéményellenőrzésének díjmentessége is. A Fidesz politikusa beszámolt a parlament keddi szavazásairól is. A külügyi igazgatást érintő módosításról szólva közölte: annak célja, hogy a kormány a köz számára követhető módon egyberendezze és bemutassa az általa megvalósított segélyprogramokat szerte a világban. Kitért arra is, hogy 7,5 százalékban határozták meg a reklámadó kulcsát, a korábbi befizetéseket pedig vissza lehet igényelni. A víziközművekkel összefüggő módosítás elhalasztását azzal magyarázta, hogy más ágazati törvényeket is meg kell vizsgálni. A javaslat célja, hogy a védett fogyasztói körnek egy évben csak egyszer kelljen megkérni a jogosultságot. Kósa Lajos az elektronikus hírközlésre vonatkozó döntésről szólva fontos győzelemnek nevezte az uniós roamingdíjak eltörlését, utalva arra, hogy sokan egy-egy alkalmazás elindításával magas számlákba futottak bele a szomszédos országokba látogatva. "A roamingrém elmúlik a telefonunkból" - fogalmazott, hozzátéve: a határozat speciális kivételeket is rögzít a visszaélések ellen, ez azonban az egyszerű felhasználókat nem érinti. A frakcióvezető az erdőtörvény módosítását azzal magyarázta, hogy összhangot kellett teremteni az erdőgazdálkodási és a környezetvédelmi szabályok között, egy másfél hektáros, szántók közé szorult területen ugyanis máshogy érvényesülnek az előírások, mint egy több 100 hektáros összefüggő erdőben. A szabályokat az adottságokhoz kellett igazítani - jegyezte meg, méltatva azt is, hogy a rendszerváltás óta több mint 10 százalékkal javult Magyarország erdősülése. A politikust kérdezték az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványával kapcsolatos visszaélésről, amelyben a kerületi önkormányzat egyik bizottságába delegált fideszes külsős tag érintett. Azt felelte: elítéli az esetet, a pénz visszafizetését a minimumnak tartja, s szerinte ilyen embernek nincs helye a közösségben. Megkérdezték arról is, hogy

Gyurcsány Ferenc

, a DK elnöke európai és távol-keleti bankok tranzakcióival hozta összefüggésbe

Orbán Viktor

miniszterelnököt egy nyilatkozatában. Kósa Lajos orvost kért az ellenzéki politikusnak és azt mondta: Gyurcsány Ferenc azért zárta be kormányzása idején az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, hogy nehogy odakerüljön. A politikus felvetését komolytalannak minősítette. Kósa Lajost faggatták a Momentum működéséről is, amivel kapcsolatban szóvá tette, hogy a szervezet elfelejtett beszámolni arról, honnan van pénze a tevékenységére vagy 10 milliós színpadra. Értékelése szerint két bőkezű adakozó is lehet: egyikük Soros György, akivel a szervezet azonos elveket hangsúlyoz, a másik pedig Simicska Lajos, aki ezzel az LMP parlamenti kiesését érheti el, a Jobbik pedig "rámehet" a liberális szavazókra. Szintén kérdésre Kósa Lajos piacok szerzésével indokolta a Belgrád-Budapest vasútvonal megépítését, utalva arra: kulcskérdés, hogy a Kína és Európa közötti kereskedelem milyen útvonalat választ. A vasútvonal komoly bevételt jelentene a magyar gazdaságnak - fűzte hozzá. Kósa Lajos a Civil Összefogás Fórum (CÖF) MVM-es támogatásával kapcsolatban helyesnek tartotta, ha a vállalatok különböző egyesületeket támogatnak, s azoknak el is kell számolniuk. Kiemelte, hogy a CÖF Magyarország védelmében 400 ezer embert tudott megszólítani és rávenni, hogy a januári fagyban végigvonuljon Budapest utcáin. Megkérdezték

Lázár János

egy mondatáról is, miszerint legalább nem lopják el ezt a pénzt. Azt felelte: az sosem jó, ha ellopják a pénzt, ezzel egyetért, ez egy nemzeti minimum. Hozzátette, a miniszter arra utalt, hogy a szocialisták idején ellopták a forrásokat. Arról pedig, hogy a perkátai képviselő-testület visszavonta a Horthy-szoboradomány elfogadásáról szóló döntését, azt mondta: a Fidesznek világos álláspontja van, nem helyes közterületi szobrot állítani olyannak, akinek vitatható politikai szerepe volt az 1944 utáni megszállásban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.