Közélet

Dömötör Csaba: 1 millió 680 ezren mondtak véleményt a nemzeti konzultációban

Dömötör Csaba: 1 millió 680 ezren mondtak véleményt a nemzeti konzultációban

2017. május 31., szerda
Dömötör Csaba: 1 millió 680 ezren mondtak véleményt a nemzeti konzultációban
Nemzeti konzultáció - Kérdõív

Részvételi rekordot hozott a nemzeti konzultáció: a szerdai összesítés szerint 1 millió 680 ezren mondták el véleményüket, így ez minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a konzultáció utolsó napján.

A politikus budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak Magyarországért. "Köszönet jár azoknak, akik vették a fáradságot, elmentek a postára vagy leültek a számítógép elé, és kitöltötték a kérdőívet. Kiállásuk a magyar demokrácia erejét bizonyítja, és azt, hogy a magyarok sohasem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk" - fogalmazott. A részvételről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1 millió 680 ezres szám mintegy 60 százalékkal több, mint a 2015-ös bevándorlási konzultáció részvételi adata, csaknem 400 ezerrel több, mint ahányan 2014-ben baloldali pártokra szavaztak, és majdnem 700 ezerrel több, mint amennyien a Jobbikra. Tájékoztatott arról is, hogy a mostani konzultációban részt vevők 94 százaléka küldte vissza postai úton a kérdőívet. Az eredményekről a későbbiekben részletesen tájékoztatni fognak, de előzetesen azt várják, hogy a résztvevők óriási többsége áll ki a kormány politikája mellett - közölte Dömötör Csaba, hozzátéve: a kabinet szeretne továbbra is fellépni az illegális bevándorlás ellen, és magyar kézben tartani az adók, a bérek és a rezsi meghatározását. Hosszan tartó vitákra számítanak ezekben a kérdésekben, ezért is van súlya a mostani konzultációs részvételnek - mondta. Hangsúlyozta továbbá: a részvételi rekordból az is következik, hogy a konzultáció eredménye minden magyar politikai szereplőt kötelez majd, így az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, "a Brüsszelben turnézó Botka Lászlót is". Az államtitkár a nemzeti konzultációt egy Európában is újszerű lehetőségnek nevezte arra, hogy az állampolgárok időről időre állást foglaljanak fajsúlyos stratégiai kérdésekben. Megjegyezte: a korábbi konzultációkból fontos kormányzati döntések, alapelvek következtek, így például a segély helyett munka elve, valamint járulék- és rezsicsökkentések. Az illegális bevándorlás elleni erős kormányzati fellépést is egy konzultáció alapozta meg két éve - tette hozzá. A budai Vár üzemeltetőit érintő szabálytalanságokról szóló sajtóhírekre Dömötör Csaba kérdésre úgy reagált: a terület a Miniszterelnökség felügyelete alá tartozik, a tárca tájékoztatása szerint pedig jelenleg is zajlik az illetékes társaságok átvilágítása. A 3-as metró felújítását firtató felvetésre az államtitkár azt közölte: a kormány minden segítséget megad a metró felújításához. Hozzátette, a kabinet a főváros által becsült értékhez igazította a támogatását, ami 137 milliárd forintot. "A kormány is meglepetéssel fogadta az arról szóló sajtóhíreket, hogy további forrásokra van szükség" - mondta, jelezve ugyanakkor, hogy a metró megújulása közös érdek, a kabinet pedig nyitott az egyeztetésekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.