Írjon nekünk

Közélet

Az ivóvíz szagára panaszkodnak az alsóvárosiak – nem állt még be az új rendszer?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

viz_pohar_uveg

Lapunknál panaszkodtak az alsóvárosiak a csapvíz „büdös” szagára. A vízmű szerint valóban előfordulnak problémák az új ivóvíz tisztítási technológia miatt, de reményeik szerint a panaszok néhány hónapon belül megszűnnek, miután beállt a rendszer.

Több alsóvárosi olvasónk megkereste a SZEGEDma hírportált, mert azt tapasztalta, hogy a csapvíz időnként büdös, az egyik lakos szerint „dögszagú”. Az ügyben a Szegedi Vízmű Zrt.-hez fordultunk, a cég válaszként egy korábbi – honlapjuk szerint március 31-én kiadott – közleményt küldött el. A kialakult helyzet elsősorban az ivóvízminőség-minőség javító programmal függ össze, amely késéssel, s félmilliárd forintos plusz költséggel, de idén befejeződött.

„A sárga és/vagy termálvíz-szagú víz” okaként az új ivóvíz tisztítási technológiát nevezi meg a Szegedi Vízmű, amelynek segítségével csökkentik az arzén- és ammónium szintet – az EU előírásait követve – az ivóvízben. A cég szerint „az új technológiával megtisztított víz összetétele megváltozott az eddig megszokotthoz képest, és ez a megváltozott összetételű víz a városi és a házi vízvezetékrendszerek faláról leoldhatja a lerakódásokat, biofilmet, és a leoldott lerakódásokkal keveredve előfordulhat, hogy az ivóvíz sárgás színű, zavaros, és kellemetlen szagú lesz”. Hozzátették, hogy az ivóvízhálózatban az áramlási irányok is többször változnak, mert a technológia elindításával egyes ivóvíztelepeket ki, illetve beléptettek a rendszerbe, ez szintén megmozgathatta a vezetékhálózat falán lévő lerakódásokat. Hangsúlyozták, hogy a „víz intenzív folyatás, öblítés és ülepítés után fogyasztásra alkalmas”.

Ugyan kisebb lépésekben váltanak át az új rendszerre, azonban néhány hónapra szükségük van a „rendszer beállásához”, az üzemelési egyensúlyhoz, amely időszak alatt „gyakrabban fordulhatnak elő vízminőségi problémák”. Probléma észlelése esetén kérik, hogy a Szegedi Vízmű Zrt. éjjel-nappal működő műszaki hibabejelentő számát hívja a lakosság.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Lábas Viki: Még nem vagyok hisztis hárpia!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Margaret Island énekesnője szegedi kötődése végett is szomorú, amiért idén nem léphettek fel a SZIN-en.

Tovább olvasom

Közélet

A véső és a művészet találkozott Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Látványos jégcsodákat alkottak.

Tovább olvasom

Egyetem

Rengeteg pénzzel támogatják a szegedi Science Parkot!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A dél-alföldi régióban 300 ezer, míg a határon túl 400 ezer főt érint a nagyszabású beruházás.

Tovább olvasom

Aktuál