Közélet

30 szociális lakás nyertesét hirdette ki az IKV

30 szociális lakás nyertesét hirdette ki az IKV

2017. május 4., csütörtök
30 szociális lakás nyertesét hirdette ki az IKV
ikv2.tm

Elsősorban panellakásokat adtak ki szociális alapon. Három hónap után hirdettek eredményt, 235-en pályáztak, sokan több ingatlanra is.

Csütörtökön hirdette ki februári szociális bérlakás-pályázatának eredményét az IKV Zrt. a Belvárosi Mozi épületében. 30 önkormányzati lakást adtak át elsősorban a panelövezet utcáiban. 659 pályázatot vásárolt meg 235 pályázó, azaz átlagosan három lakásnál is próbálkoztak, igaz 84 főt formai okokból ki kellett zárni. Az eredményhirdetés végén néhányan méltatlankodtak, elsősorban azok, akiknek pontszáma nem volt elegendő egyik megpályázott ingatlanhoz sem. „Önkormányzati rendelet szabályozza a pontszámítás módját. Semmiféle szubjektivizmusnak nem lehet helye” – szögezte le Kardos Kálmán, az önkormányzati cég elnök-vezérigazgatója. Elvárás, hogy legalább öt éve folyamatosan Szegeden éljen a pályázó – s erről dokumentummal is rendelkezzen -, vagy ugyanennyi ideje megszakítás nélkül munkaviszonnyal kell bírnia. Számít az eltartottak, azaz a gyermekek száma, valamint az egy főre eső jövedelem. A cégvezető szerint egy piaci alapú bérlethez képest harmad-, negyedannyi költséggel jár egy szociális alapon kiadott lakás a bérlőnek. A lakások komoly hányadát fel kellett újítani az elhasználódás miatt. „A konyha, a fürdőszoba, a falban futó vezetékek, a hidegburkolatok, a padló teljesen újak ezeknél az ingatlanoknál. Ez négyzetméterenként 50 ezer és 70 ezer forint költségbe kerül” – magyarázta. Hangsúlyozta, hogy ez a jogszabályi kötelezettségnél nagyobb mértékű felújítás, mert ott csupán a lakhatóságot várják el. Nehézséget jelent, hogy a szociális bérlakásokból befolyó bevételek nem fedezik a működtetés, a felújítás költségeit. A tapasztalat az, hogy jelentősen nőtt a szociális bérlakáspályázatokra jelentkezők száma, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ismertté vált, a korábbinál több ingatlant újítanak fel. A következő pályázatot május második felében írják ki, eredmény augusztusra várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.