Egyetem

17 csapat vetélkedett a Krúdy főzőversenyén + FOTÓK, RECEPT

17 csapat vetélkedett a Krúdy főzőversenyén + FOTÓK, RECEPT

2017. május 23., kedd
17 csapat vetélkedett a Krúdy főzőversenyén + FOTÓK, RECEPT
krudy_szabadteri_fozes009kf

A szakképző iskola főzőversenyen jártunk, ahol négy nemzet képviselői mutatták meg, hogy az alföldi hagyományokra építve, milyen különlegességet tudnak főzni. Az egyik diák azt is elárulta, hogy miként készít el egy nem tipikusan magyaros ételt kreatív módon.

Hatodik alkalommal rendezték meg a „Gasztronómia máshogyan” főzőversenyt a Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolájában. Összesen 17 csapat indult el a nemzetközi megmérettetésen, hiszen a spanyol, francia cserediákok mellett Aradról román tanulók és tanárok is érkeztek. „Eredetileg egy TÁMOP-os projekt keretében szerveztük meg a versenyt. A fenntartási időszak ugyan letelt, de olyan közösségi élményt adott, amely miatt szeretnénk minden évben megrendezni” – nyilatkozta a SZEGEDma hírportálnak

Gyömbér Márta

intézményvezető, a szervezők egyike. Minden évben más ételt készítenek, az idei versenykiírás szerint alföldi tájjellegű ételeket kell főzni, s egy adott keretösszegből lehet megvásárolniuk a hozzávalókat. „A diákok mindegyike önállóan készül fel. Beadnak egy jelentkezési lapot, amelyben leírják, hogy mit kívánnak készíteni. Utána csak szakmai tanácsokat adunk nekik, például miként lehet gyorsabban elkészíteni valamit, vagy újdonságot belevenni a tálalásba. A tűzifától kezdve a nyersanyagokig a tanulók hoznak be minden szükséges dolgot” - mondta

Bajusz Attila

szakács szakoktató. Azt tapasztalta, hogy s diákok elsősorban a családból hozott tapasztalatokat használják fel a versenyen, habár az intézményben is oktatják a magyar ételkészítési tradíciókat. Sokat tanulnak a külföldi diákoktól, tanároktól, akik az eddigi versenyeknél mindig bemutatták a saját hagyományaikat is.

krudy_szabadteri_fozes021kf

„A kezdetektől részt veszünk a versenyeken a kollégával, mindig mást főztünk a magyar hagyományokra építve: a halászlétől a pacalpörköltön át a vadételekig. Mindig beépítünk egy-egy apróságot, amelyet más megmérettetésről csípünk el” – árulta el

Molnár Zoltán

versenyző, testnevelő tanár, s nem mellékesen az intézmény igazgatóhelyettese.

Herczegh Zsolt Martin

, az iskola tanulója viszont most indult először, egy szegedi halászlét készített. Különlegessége, hogy egy csiperketésztából készült batyut helyeznek el a lében, s ebbe teszik bele a halfilét, amelyet tárcsán pirít meg. „A bajaiak tésztával, a szegediek kenyérrel eszik a halászlét, de egy főzőversenyen szerettem volna megmutatni, hogy ezen lehetséges túllépni” – fogalmazott a tanuló. Otthon már egyet főzött próbaképpen, amely kifejezetten jól sikerült. Aki kedvet kap akár másik iskola tanáraként, diákjaként, jelentkezhet a jövő évi versenyre. A győztesek kupát és érmet kapnak, Zsolt barátja,

Peták Edvin

az alábbi receptet elkészítve szeretné ezeket elnyerni:

✍Hawaii csirke kuszkusszal Edvin módra

250 gramm kuszkusz 2 cikk ananász 50 gramm sajt 1 darab avokádó 2 darab koktélparadicsom 1 citrom, vagy kevés citromlé 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 darab répa csirkemell fűszerek A csirkét először felszeleteli Edvin, kikloffolja, majd befűszerezi és bepácolja egy chilis-lime-os fűszerrel. Hirtelen pirítással átpirítja, ezt követően tárcsán folytatja a párolást. Mikor ezzel végzett, sonkát pirít. A csirkemellre ananászszeletet és sonkát tesz, füstölt sajtot reszel rá, amely ráolvad az ananászra. Az ananászkarikák közepére paradicsomból egy-egy csillagot formáz. Köretként guacamolés kuszkuszt készít. A kuszkuszt felönti forró vízzel, majd öt percig állni hagyja. A guacamole avokádóból, paradicsomból, fokhagymából, borsból, vöröshagymából, s kevés citromléből áll, amelyet összeturmixol. Ezt összekeveri a kuszkusszal, majd visszatölti az avokádó külső héjába, s mellé répából formáz pillangót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.