Kultúra

Virtuózok - A tinik közül kilencen jutottak az elődöntőbe

Virtuózok - A tinik közül kilencen jutottak az elődöntőbe

2017. április 14., péntek
Virtuózok - A tinik közül kilencen jutottak az elődöntőbe

Kilencen jutottak tovább a tinik korcsoportjából a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei szériájának pénteki adásából, amelyben csaknem 30 ifjú tehetség mutatkozott be.

A Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész; Várdai István Liszt-díjas csellóművésszel és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotta zsűri minden tagja idén is egy-egy hegedű alakú szobrocskával közvetlenül továbbjuttathat egy a versenyzőt, akit az elődöntőben is szeretne látni. Szoborral jutott tovább három zongorista: Boateng Kármen Stephany, a csokonyavisontai lány az előző évad után már nemzetközi színpadokon lépett fel, de fontosnak tartotta, hogy itthon is ismét bizonyítson; Ungár Cecília, aki a játékával Balázs Jánost rögtön elvarázsolta és Magyar Valentin. A budapesti fiú már az első évadban is hegedűvel távozott, így a Virtuózok történetében ő az első, akinek már két hegedűszobra is van. Ugyancsak szobrot érdemelt Kis Radu hegedűs, aki Kolozsvárról érkezett és Bencze Máté szaxofonos produkciója. Ő nemcsak hegedűt kapott, játékával még Miklósa Erika szívét is elrabolta. A zsűritagok közös döntésével további négy versenyző jutott tovább: az elődöntőben bizonyíthat Kovács Bálint (blockflöte), aki szívesen lép fel nyugdíjasklubokban; Nyilas Gyöngyvér (marimba), aki megmutatta, hogy egy lány is csodálatosan meg tud egy ütős hangszert szólaltatni; valamint Nagy Zoltán Ferenc (klarinét), akit 12 éves korától keresztszülei nevelnek, de minden nehézség ellenére mindig mosolyog és Korossy-Khayll Csongor (hegedű). Ő először nem került be a továbbjutók közé, hiába harcolt érte Miklósa Erika, de végül egy versenyző visszalépése miatt Csongor is ott lehet a május 5-i elődöntőben. A felvételről sugárzott műsorban több ifjú tehetség is elvarázsolta Balázs János zongoraművészt, az egyik új zsűritagot. Várdai István csellóművésznek, a zsűri másik új tagjának pedig a versenyzők fellépései után többször is keresnie kellett a szavakat, annyira lenyűgözte őt több produkció. A műsorban egyébként nemcsak magyarországi településekről, hanem a határokon túlról is bekerültek versenyzők a válogatóba: felléptek Kolozsvárról, Nagyszalontáról és Nyárádkarácsonból érkezett zenészek is. Az idei széria műsorvezetői Bősze Ádám és új társa, Koltay Anna. A három korcsoport - kicsik, tinik és nagyok - válogatóit és elődöntőit felvételről láthatják a tévénézők. A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki és a nézők megszavazzák ki legyen a Virtuózok közönségdíjasa, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg. Az MTVA sikeres komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét és fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.