Kultúra

Szőregen is megemlékeztek a Magyar Költészet Napjáról

Szőregen is megemlékeztek a Magyar Költészet Napjáról

2017. április 11., kedd
Szőregen is megemlékeztek a Magyar Költészet Napjáról
szoreg_kolteszet_napja_001

Április 10-én tartotta Magyar Költészet Napi megemlékezését a szőregi Tömörkény István Művelődési Ház. Ez alkalomból Polner Zoltán költő tartott rendhagyó irodalom órát a helyi általános iskola 5. osztályos diákjainak.

Az előadás keretében a gyerekek találkozhattak egy igazi költővel, akinek feltehették kérdéseiket, de az interaktív óra során irodalom tudásukról is számot adhattak. Természetesen szó esett

József Attiláról, Petőfi Sándorról

és

Kölcsey Ferencről

is, de az óra fő részében a résztvevők a „Verskoszorú szőregi szobrokra” c. vers válogatásból hallhattak részleteket. Szőregen sok köztéri szobrot és emlékművet állíttatott a városrész előző képviselője,

Rózsavölgyi József

. Önmagában egyedi, hogy egy településrész több szoborral is büszkélkedhet, azonban az országban talán egyedülálló, hogy mindegyik alkotáshoz tartozik egy vers is.

Polner Zoltán

saját, szőregi szobrokhoz írt verseit olvasta fel a gyerekeknek, majd közösen kielemezték azokat. A legszerencsésebb kisdiákok saját, dedikált példányt is kaptak Zoli bácsitól. Képviselő úr, aki saját maga is részt vett az előadáson, megköszönte Polner úrnak csodálatos alkotó munkáját, és arra kérte a gyerekeket, hogy ha Szőregen járnak családjukkal, mindenképpen keressék fel a szobrokat, és elevenítsék fel magukban a hozzájuk írt versek üzenetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.