Közélet

Szoborszenteléssel és Nagy Feróval ünnepel Algyő

Szoborszenteléssel és Nagy Feróval ünnepel Algyő

2017. április 20., csütörtök
Szoborszenteléssel és Nagy Feróval ünnepel Algyő
szobor_atado copy

Nepomuki Szent János szobrát avatják pénteken délután a Fehér Iskola mögötti Tisza gáton – ezzel veszi kezdetét az Algyői Falunapok, amely keretében új produkcióval rukkol elő a Móra Ferenc Népszínház, a civil szervezeteknek részvételével főzőversenyt tartanak, a sztárvendég pedig Nagy Feró és a Beatrice lesz.

Április 21-e és 23-a között rendezik meg az Algyői Falunapokat. A Szegedhez közeli nagyközség minden évben április végén, a faluház megnyitásának évfordulója környékén nagyszabású programsorozattal ünnepel. Felavatják Nepomuki Szent János szobrát, amit

Kiss-Rigó László

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szentel fel,

Balasi Marianna

alkotásaiból kiállítás nyílik, a Móra Ferenc Népszínház a

Pár-kapcsolat című darabbal

készül, amely

Aldo Nicolaj

három egyfelvonásos abszurd vígjátéka. Szombaton főzőverseny és koncertek is várják az érdeklődőket, fellép a Helyben-d,

Gergely Róbert

, a Gypo Circus, majd 20 órakor

Nagy Feró

és a Beatrice.

algyoi_falunapok_plakat_2017

Molnár Áron

polgármester portálunknak elmondta, idén rendhagyó módon nem a Móra Ferenc Népszínház előadása nyitja meg a falunapi kavalkádot, hanem szobrot avatnak az Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület, azaz az ALTE kezdeményezésére. Ahogy

megírtuk

, a tavalyi falunapon rukkolt elő tervével az egyesület, hogy Nepomuki Szent János szobrát visszaállítsák. A nagyközség életében egyedülálló módon gyűjtést is hirdettek, így részben a helybéliek összefogásával emelik újra a szobrot, melynek költségeihez az egyházmegye, valamint a település polgármestere is hozzájárult anyagilag a lakosokon kívül. A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok és halászok védőszentjeként, a gyónási titok mártírjaként tartják számon Nepomuki Szent Jánost, aki Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. Számtalan helyen hidak és folyóvizek mentén láthatjuk alakját, sok helyen mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. Ahogy

Füzesy István

, az ALTE elnöke elmondta, Algyőn a múlt század elején emeltek szobrot a szentnek, néhány száz méterre a templomtól a töltés tetején, tekintetével a Tisza algyői szakaszát őrizte. Az 1950-es években a vandálok áldozatául esett szobrot, darabjait vélhetően a Tiszába dobták, és a kommunista rendszerben senki sem akarta helyreállíttatni. „Az algyőiek nagy része csak azt tudja, hogy a töltésen lévő talapzaton egykor szobor állt, és én nagyon örülök annak, hogy az ALTE kezdeményezésére visszakerülhet a helyére a szobor, illetve a közadakozás megmutatta, hogy igenis az algyőiek össze tudnak fogni egy jó célért” – fogalmazott Molnár Áron. A pénteken 16 órakor kezdődő szoborszentelési ünnepséget követően aláírják a „Dél-Tisza-völgy vízi turizmusának fejlesztésére együttműködési megállapodást”, amelyet ellát kézjegyével az ALTE, Csongrád, az EDF DÉMÁSZ Szeged Vízisport Egyesület, a FOKA ÖKO-Kikötő Szeged, Magyarkanizsa, Martonos és Óbecse képviselői. A falunapok nyitónapján 18 órakor Balasi Marianna kiállítását nyitják meg, majd 19 órától Móra Ferenc Népszínház bemutatójára invitálják az érdeklődőket. Szombaton hagyományosan a civil szervezetek főzőversenyét rendezik meg, egész nap bemutatók, családi programok és koncertek várják a kikapcsolódni vágyókat, míg a zárónapon, vasárnap a IV. Algyői Pofonpartit rendezik meg a faluházban 13 órától. A pofonparti célja az utánpótlás korú fiatalok, a kezdő versenyzők versenykörülményekhez való szoktatása, különösebb tétnélküli, de versenykörülmények közötti bokszoltatása, valamint az ökölvívás népszerűsítése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.