Közélet

Odacsukta a figyelmetlen sofőr a vak férfi lábát, a DAKK nem tud a szegedi esetről

Odacsukta a figyelmetlen sofőr a vak férfi lábát, a DAKK nem tud a szegedi esetről

2017. április 6., csütörtök
Odacsukta a figyelmetlen sofőr a vak férfi lábát, a DAKK nem tud a szegedi esetről
vakvezeto_kutya_busz002kf

Csak egy kicsivel több odafigyelést várna Hack János, akinek a bokáját odacsukta egy figyelmetlen buszvezető, nem várva meg, amíg vakvezető kutyájával leszáll a járműről. Megkeresésünkre, a DAKK Zrt. azt válaszolta, kiemelten fontosnak tartják a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyek számára történő segítségnyújtást, ám a fél éve Szegeden élő férfi korántsem nem ezt tapasztalja.

Akkor telt be a pohár

Hack Jánosnál

, amikor a múlt héten a 20-as busz sofőrje nem várta meg, hogy leszálljon a járműről, s odacsukta a lábát, ami miatt napokig sántított. Az utasok elkezdtek kiabálni, erre a buszvezető kinyitotta újra az ajtót, majd, amint a férfi és Tüttő névre hallgató vakvezető kutyája leszállt, becsukta az ajtót és gyorsan továbbhajtott. A férfi írt a közlekedési társaságnak, ám választ sosem kapott semmilyen korábbi megkeresésére sem, ezért jött be szerkesztőségünkbe. A konkrét ügyről nem volt tudomása a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-nek, azt írták, nem érkezett hozzájuk utaspanasz. „Sajnos nem ez volt az első eset, hogy azt tapasztaltam, hogy nem figyelnek kellőképp a sofőrök. Gyakran előfordul, hogy nem állnak be rendesen a megállóba a járdasziget mellé, nem várják meg, amíg ülőhelyet keresek vagy megkapaszkodom. Előfordult már, hogy olyan hirtelen fékeztek, hogy elestem, és az ellenőrök szedtek ki a székek közül” – mondja Hack János. Elmondása szerint az is előfordul, hogy az alacsonypadlós járművek esetében nem engedik le a járművet, hogy könnyebben felszállhasson a mankóval és vakvezető kutya segítségével közlekedő férfi, de gyorsan hozzátette, természetesen akadt már olyan buszvezető is, aki jelezte neki, hogy elromlott a berendezés, ezért nem tudja megkönnyíteni a felszállását. A hivatalosan akusztikus járműfedélzeti utastájékoztató berendezésnek nevezett hangosbemondó sem működik mindig a buszokon, ami a fél éve Szegeden élő férfinek nagy probléma, hiszen bár sokat használja a tömegközlekedést, nem jegyezheti meg senki, hogy éppen hol is jár a jármű. Ezzel kapcsolatban a DAKK Zrt. arról tájékoztatott, hogy minden buszukon van utastájékoztató, amely bemondja a következő megállóhely nevét, illetve ajtónyitáskor az érintett megálló nevét is. „Az utastájékoztató eszközök esetleges meghibásodása esetén munkatársainknak soron kívül gondoskodnia kell a hiba elhárításáról” – írta a közlekedési társaság, ám aki használja a tömegközlekedést Szegeden, gyakorta utazhat olyan járművön, amelyiken ez nem működik. Hack János portálunknak elmondta, volt olyan buszvezető, aki az ő felszállásakor kapcsolta be az utastájékoztatót, mert mint mondta, zavarja a hangosbemondó vezetés közben.

vakvezeto_kutya_busz001kf

Azt is felvetette a látás- és mozgássérült férfi, hogy nem mindig érkezik alacsonypadlós jármű, hiába szerepel az a menetrendben. Megjegyezte, természetesen tisztában van azzal, hogy műszaki hiba is előfordulhat, és a pótlóbusz nem feltétlenül alacsonypadlós, de tapasztalatai szerint nem lehet csak műszaki okokra hivatkozni, hiszen gyakran előfordul ez. Az ezzel kapcsolat kérdésünkre azt írta a DAKK Zrt., hogy a Szegeddel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az alacsonypadlós menetrendet a megrendelő önkormányzat hagyja jóvá, társaságunk attól nem térhet el. Azt is megkérdeztük a DAKK-tól, hogy külön figyelniük kell-e a sofőröknek a mozgásukban vagy látásukban korlátozott utasokra. A társaság az alábbiakat írta: „A járművezetőnek különös figyelmet kell fordítania a mozgásában korlátozott, gyermekkocsival, kisgyermekkel utazó vagy bármilyen szempontból nehezebben közlekedő utasokra, szükség esetén segítenie kell az utazásban történő részvételt. Autóbusz-vezetőinktől a munkautasításban előírtak betartását szigorúan megköveteljük, szükség esetén munkáltatói felelősségre vonást alkalmazunk velük szemben annak megsértése, esetleges be nem tartása esetén”. Ez azonban szintén nem valósul meg minden esetben. Hack Jánost kikísértük egy buszhoz – természetesen nem Tüttő munkáját szerettük volna elvenni, hanem fotót készítettünk cikkünkhöz – a busz pontosan is érkezett, ám nem várta meg a sofőr, hogy ülőhelyet találjon Jánosnak a kutyája vagy valamelyik utas segítse ebben, hanem elindult, és a férfi pedig így nekiesett az egyik kapaszkodó oszlopnak... A férfi hangsúlyozta, találkozik nagyon segítőkész sofőrökkel is, volt, amikor le is pattant a járműről egyikük, és személyesen segítette fel a buszra, és elnézést kért, mert egy szabálytalanul várakozó autó miatt nem tudott rendesen beállni a megállóba. Mivel sokat használja a tömegközlekedést, több buszvezető már ismeri, azt is tudják, hogy melyik megállónál fog leszállni, és segítséget is szokott kapni. Összességében ő csak annyit szeretne elérni, hogy egy kicsit több figyelmet kapjanak azok, akik vakvezető kutyával használják a tömegközlekedést, vagy épp mozgásukban korlátozottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.